Most is az álmok,
rózsaszín-lila köd,
én meg csak hallgatom
hogy dübörög a semmi,
– elveszve, jövőtlenül.
Hangom sincs,
csak legbelül tört el a világ,
szilánkosra tapostad
szemem sugarát.
Amennyi gondolat kelt benned szárnyra,
ugyanannyi veszett a kukába.
Hitem legvégén egyensúlyozok.
Nincs bennem vád.
Magamban keresem a legnagyobb hibát.
Legutóbbi módosítás: 2012.12.03. @ 08:54 :: P. Tóth Irén
