Marthi Anna : Világos vers

Megjöttem. A hétköznapokból. Pihenésből nyertem a kedvet.

Nyávogó, hisztis gyerekeket hallok, megnevelnek-ellenkeznek.

Mire leülnék, hogy verset írjak, irigyek, ölik egymást, csak

ezt sikerült megtanítani? Mikor jön el, hogy szépen játszanak,

mert a felnőtt is nyugodt, szabad, és csak szeretni-kéken ad.

Nincs válás, féltékenység, “a fejemre nő” ellen-üvöltő-rettenet!

Nincs a pénztelenséget rosszul megélő gyávaság, hanem mint

almára szúrt mézeskalács, elegendő lesz az összetartozás hite,

hosszúra nyújtott te is kipróbálhatod kedveskedéssé váló tanulás.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.12.16. @ 09:11 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1341 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak