az est rázuhan a világ falára
szétfolyik a feketetinta
térdig gyalogolok hiányodban
fáradt szívem szólna bújna
de az éj árnyai előttem sorakoznak
mint egy kivégzőosztag
falhoz állok háttal a hazug világnak
célpontja vagyok álmaidnak
csendek közé zártuk önmagunk
ma minden éber és fájdalmas
teltté nő felettünk a hold
szemét lassan lehunyja
délibábot álmodik
vérzik az ég
vajúdnak a fények
a fák tépett lombjukkal
a földig hajolnak
a pillanat fojtó lidércálom
szótlanság
bűn
vádló szavak
lélegzetünk hangosodik
kiejtettél kezedből
szemed mélyébe zuhantam
arcul csapott a valóság
valaki átírta az életet
valaki játszott megkopott szívemen
valaki álmokat lopott
hagytad hiába üvöltöttem
hogy nem jó ez így
számban keserű íze lett a tavasznak
ólomnehéz a testem
nyomorult lélek ki szívét vonszolja
árnyéka vagyok a tegnapoknak
szótlan háborúnk nyomai
sírnak körülöttem
összeszorított foggal
idegenként állok a tükör előtt
csillag csillag csillag
hogy gyűlölöm most ezt a szót
visszhangzik torkomban a hang
de nincs pont
nincsenek vesszők
s a kérdőjelek is elfogytak
szemhéjam alá szakad az ég
lélegzeted keresem
zuhanásom egyetlen pillanatát
de a most szorító légszomj
ködbe vesző sajduló perc
lehet ma egy kicsit elveszítettelek
és te sem találsz engem
pedig itt vagyok
ezekben az elhajított betűkben
ebben az egyszerű
írásjelek nélküli
félig telt
félig üres életben
Legutóbbi módosítás: 2012.05.08. @ 20:05 :: Szilágyi Hajni - Lumen