Marthi Anna : Tapintom

 

Amikor melled tapintom,

közben lelked szorítom,

úgy ölelnélek mint csecsszopó.

Bár jólfésült simogatással

hangolnám hangszerem,

e fergeteg moccanatlan.

Csak rézsút sóhajokat szitál

a kívánalom, ripityára

morzsolt templomon

Isten feláll, és hígít a

természeten, lelkendező

gyerek-mesévé old

minden kövületet, s a

holdtányér elkerekedett.

Legutóbbi módosítás: 2012.05.05. @ 06:26 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak