Vadászi Árpád : Isten a barátom

Az id? nem pihen,

sántikál falábon,

nem tudja senki sem,

Isten a barátom.

 

Sarkamban a végzet,

üldöz a tatárom,

elmegy majd, ha végzett,

Isten a barátom.

 

Keresek egy helyet,

h?lt helyét találom,

talán máshol lehet,

Isten a barátom.

 

Aggódva fürkészem

mi fekszik a tálon,

még semmi sincs készen,

Isten a barátom.

 

Az igen és a nem

billeg a határon,

csorba él késemen,

Isten a barátom.

 

Szél karcolja arcom,

nincs meg a kabátom,

ezüst hal a parton,

Isten a barátom.

 

Kiabál a világ,

suttog a halálom,

ezer vágott virág,

Isten a barátom.

 

Felnézek az égre,

járok a parázson.

Megérkeztem végre?

Isten a barátom.

Legutóbb szerkesztette - Vadászi Árpád
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.