Minden álmomban él?vé leszel,
mégsem váltanálak le a képzelettel.
Ha a legtöbb mi adható az, ami néked jár,
kérlek, formáld – a kezem vagy.
Egyedül ülök a nagy semmiben. Végre.
Itt megtalállak téged – teljességben.
Mennyit rakosgattam egymásra
a szeretetet és a határaimat, egymás mellé,
elfelejtettem, újra el?vettem, aztán kiléptem
a körforgásból, egy(ben) benne maradva.
Amennyi apró darabra hullott ez az egy –
fondorlatát – kisimította a tudat.
