Gy?lölöm a mocskos er?t,
Mely feléd pörgetett,
S ?rületbe kergetett!
Megtagadom a létet veled.
Gy?lölöm a sok torz képet,
Mely elébem festetett!
Hangok, könnyed, kényes
Érintések – lágyak, szépek,
Énemnek szánt törökmézek.
Kifürkészve gyengeségem,
Mind elébem tétetett.
Válogass csak, Kedves, kérlek! –
Mondtad el-elhaló mézesen.
Hittem néked hányszor, hányszor!
Megalázott, meggyalázott,
Ármányokkal jól kijátszott,
Megtépázott árvalány-haj!
Nincs tovább!
Lelkem sebe nem gyógyul be,
Kesely?knek horgas cs?re
Élvezettel tépi, vájja,
Beleimet szétpiszkálja.
Hiába hív és újra csábít,
Ígér szárnyat, hogy repüljek,
Hogy fellegeken penderüljek…
Hazugság volt!
Szívem helyén k? dobog,
Testem már csak halott lelkem
Üres háza, emlékképed omló váza.
Vérem serken ajkamon,
Végigcsorog arcomon,
Ahogy lógok felfüggesztve
Szenvedés-fán összetörve,
Fátylam mögött
Álmaim szép t?zmadara
Szárnyát csendben rám borítja,
Kíváncsian kotorássza
Szétrothadó
Agyamat.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.16. @ 10:07 :: dr Kocsi Katalin
