Clitumno Forrásai
Spolettoi látogatásunk végén, így szólt házigazdánk.
— Tartogattam nektek egy kellemes meglepetést pihenésképpen a fárasztó városnézés után —, s ezennel a kocsival lekanyarodott a főútról. Árnyas parkolóban álltunk meg egy kőfal előtt. Felirata: FONTI DEL CLITUMNO.
Jegyet váltottunk és beléptünk a kapun. Hatalmas fűzfák, ciprusok, nyárfák borítottak árnyékot a csillogó vizű tavacskákra. Fehér és tarka tollú kacsák úszkáltak a vízen. Olvasom a prospektus lelkes szavait, és igazat adok a neki, valóban Clitumno Források a természet ékszerei. Nem csoda, hogy megihlette már az ókor költőt, íróit is éppen úgy, mint a későbbi korok művészeit.
Vergilius, ifjabb Plinius, Corot, Lord Byron és Carducci neveit említhetem elsősorban.
A kellemes környezet, a történelmi légkör teszik valóságos természeti és irodalmi gyöngyszemé. A tavak és a folyó partján már az ókorban szentélyek, villák és gyógyfürdők épültek. Caligula császár is felkereste az itteni jósdát és részt vett a vallási szertartásokon.
Úgy hitték Clitumno isten lakja a források mélyét, kinek tiszteletére szentélyeket és három templomot is emeltek. Sajnos ezek nyomtalanul eltűntek az idők folyamán. A folyó melletti templom: a „Tempietto sul Clitumno — Clitumno kistemploma” a régi kövek felhasználásával épült, s Umbria legrégebbi freskóját is sikerült itt megmenteni.
A római időkben fehér ökröt volt szokás áldozni a források istenének, mint azt Vergilius, Juvenalis és Propertius is említik. Híresek voltak a folyó völgyében tenyésztett fehér ökörcsordák. Ezek közül válogatták ki az áldozatra szánt állatokat.
Így ír erről Vergilius a Georgica-ban:
„Szent habod itt mos, Clítumnus, hószínüre barmot
És oltári bikát, amelyet visz az isteni templom
Nagy máglyáira dísz-vonulásban a római polgár.”
(Lakatos István fordítása)
G. Carducci is lelkes szavakkal énekli meg a hely hangulatát:
„Üdv, neked Umbria tiszta vizű zöld forrása
nemes Clitumno! Ősi szívedben ott érzem
hazám és homlokom legyinti dicső múlt
s régi istenek.( G. Carducci, 1876)”
Kr.u. 440-ben egy erős földrengés — hat hónapig rengett a föld — elpusztította az épületeket és eltömeszelte a vízerek nagy részét. Ennek dacára ma is Umbria legbővizűbb forrása a maga másodpercenkénti 1500 literes hozamával.
1860. e 1865. között Paolo Campello della Spina gróf helyreállítatta a parkot, a források környékét, visszatelepítette a helyi flórát, és a tavak állatvilágát. Itt e környéken költenek ma már a jégmadár, a búbos vöcsök, szürke gém, kormorán, sirályok, sólymok és más madarak.
Érdemes megjegyezni, hogy a Clitumno folyón, mely vizét ezekből a forrásokból nyeri, hajózható volt annak idején, s így vízi úton közelíthették meg Umbria lakói a fővárost, Rómát.
A csend, a hatalmas füzek, a csillogó víztükör, az ókori istenek és emberek emlékei teszik vonzóvá ezt a titkos légyottok számára megálmodott parkot.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.02. @ 13:23 :: dr Bige Szabolcs-
