kopogó szemekkel kutat át minden polcot
már megint nem tudja összerakni a napot – ragrím
elgurultak azok az átkozott darabok mint
a könnycseppek amik régen olyan könnyen
el?buktak vagy mint az utolsó százas ott a – ilyen sz?k környezetben sok ez a két mint
szekrény mögötti zugban mit nincs ereje már el?-
kotorni hisz a szíve egyre veszettebbül ugrál
üres gyomra megint görcsbefáj’
ahogy a szobára települ a köd
a bet?k is összemosódnak a
falak meg d?lnek-borulnak -itt megint csak ragok csengenek össze
támasztaná de súlyosan hajlik rá a nincsen
törött darabjaiból hiábavalóságnak
látszik kirakni a napi mindent
az örömmel-lelt utolsó filterb?l
összedobott teát szürcsöli
élvezni kellene gondolja
míg agyában zakatol hogy megint csak
vegetál mint pók a falon és kesereg
a sarokban tovább a holnapon
de mégis
hogy rakja majd – miért szerepel háromszor is. Kétszer még értem: keret. De háromszor miért?
ki a napot ha
ismét elgurultak
azok az
átkozott darabok
——————————————————————-
Kedves Szerz?, bár a vége – tán a keret miatt – versre hajaz, összességében ez az írás sokkal inkább próza lett, hiába törted oszlopra a sorokat. Nem kell mindig, s?t, bizonyos témákhoz hiba is volna csengeni-bongani, de valamennyi zene, akár sajátos zene minden versbe kell. Itt most nem muzsikál sem a hangzás, sem a ritmus, sem az érzés.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.15. @ 05:25 :: Bakkné Szentesi Csilla
