Ledér fogamhoz koccant a vágy,
belém harapva illatod, a hajnal
elszállt, vele a haldokló álmodás
egy éber, rád éhes gondolattal.
Ne kérj, tiéd a szív, ha repdes
szende testeden az érintés, bátor
zuhanó madár a gondolat, oly kevés,
ha b?röd leple elszakít a mától.
Elátkozott a perc mi most arra kér
adjak bel?led többet, elfeledve
e dadogó vallomás végtelen ígéretét,
kett?nk közé a szerelmet temetve!
Legutóbbi módosítás: 2011.04.28. @ 20:58 :: Janecskó Györgyi