Bonifert Ádám : A gyász öt stációja

Nyomtatás

Döbbenet

Villámcsapás szívbe, lélekbe,

ha várható, akkor is váratlan,

vészes sújtás az életre,

út, mely eddig járatlan.

Elakad a lélegzet,

remeg a kéz, a test,

elszárad minden képzelet,

és fényeket sötétre fest.

Fájdalom

A tudat felnyitott seb,

lassan elvérzik a lélek,

áldozat a múlás felett,

sajgó ténnyé váló élet.

Hasztalan, döfő fájdalmon

nem másít semmi kín,

egyre áradó szánalom

az itt maradók álmain.

Kesergés

Nincs visszaút, ha itt hagyott,

hiába könyörgés, ima,

a húsba vájó holnapok

érintése már nem lesz sima.

Könnyek jönnek, de mit se érnek,

keserű jövő elnyeli a fényt,

s a megvolt esély úgy ért véget,

hogy magával vitt hitet, reményt.

Beletörődés

Sóhajtássá formált napok mélyén

a hiány mindig megmarad,

a fájdalom útjának végén

a szív elmúlást már nem tagad.

Elfogadni bár nem lehet –

de tudomásul kell venni,

nem akarom, mégis elengedlek,

a szabdalt lélek nem tud mit tenni.

Emlékezés

Elment, de belül itt maradt,

felidézni bármikor lehet,

nem is kell hozzá akarat,

önálló az emlékezet.

A múlt megmaradt időlapján

ott a megőrző helye,

és közös emlékek alapján

újra megtelsz tőle és vele.