Végre nem szeretek szerelemmel senkit!
Nem is tudtam, ez meghitt, drága pillanat.
Távol áll tőlem a „nagy bajban vagyok”,
nem mondom azt, hogy csak vele; az lehetek,
aki valóban én vagyok – a nap szerelmese.
Ma jóságos minden szél, mi ér, ritkaröptű
aranybogár a Nap, festői képekre tapsikol a lélek,
tótükörben élek, tán ma az ég is én vagyok.
Levihetem a szemetet – miért ne tenném -,
elraktam a randevús ruhám, hajamból kóc
köszön az utca emberére, örömöm a táj.
Hazazötyögök a déli busszal, gyomizomlázamnak
hasznát látja majd a kert, levertnek kár címezni
engem, szerelem nélkül el nem ér a baj.
(Mert akkor valóban, leverten, ha nem úgy lett,
ahogyan szerettem… volna,
Elvárás volt álmaim apósa és Elégedetlenség az anyós,
akiket persze én hoztam világra, s hiába
egy fedél alá tuszkoltam őket magammal,
későn vettem észre – baj, habár
mindig csak azt mondtam; Sebaj!)
Milyen szép nap is ez a mai, oda már nem megyek haza.
Kár volna tagadni, hogy minden úgy volt jó, ahogyan, s ez amolyan
koravén szöveg, de gyomizomlázról álmodom s egy békés helyről,
ahová nem jön velem a szerelem invitálta hömpölygő tömeg.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Kőmüves Klára
