Petz György : Szentlélek tér, buda

Nyomtatás

Szentlélek tér, Óbuda

Macskakövek, köztük a föld, olykor már zöldet

hajtana, pedig február simítja napsugarak mögül,

és ez így megy, jóval el?bb mint ideültem, s lesz ezután,

és újabb február, mib?l tavasz kikandikál, és én,

egyáltalán, miféle padról fogom nézni ezt az el?orgiát,

amit nem fegyelmez szentháromságszobor, meg hála,

amelyet három évszázada a pestisnek ajánlva

imákkal szabadulva – ideemeltek, Óbudára.

Nincs ma ima, mibe’ hinnénk, higiénénk, vakcinánk

némítják szánkhoz a szívünk, anyagi kérdés az alázat,

ahova nem jut, marad a hókuszpókusz, szeretet, fohász van…

Rézsút jönnek az árnyak, testeket hoznak – tapodnak, tehát él?k,

macskakövön billegnek a lábak, föl nem néznek a hármasságra,

kétségek közt virágzik a lépés, oly laposan, akárha földr?l kihajtó

ember másutt se lenne, mint út porában – és megosztja mással:

– Nézz föl, miféle el?tavaszban fürdet az Isten, miféle koldusa

hozta neked, mosakodj; adj pénzt, hajlékom, fogam nincsen, munka se,

vedd úgy, én adom neked mind, mire úgy hiszed: vagyonod.

– Mert nem a pestis rontja életedet, nem a rosseb, a franc, meg a lepra,

burkoltabbak a kórok – az élet hozza magával, hogyha kevés az az élet;

nincs meg a mérték, értéket, ha mit élsz – kevesellsz – már el is illant.

– Fölnézel, föl a hálaadás szobrára, látni alig látod – oszlopnak tetejér?l

a lángot idézi: napnak aranyja fénylik anya és fia fején, de szemed rossz –

legfölül a galamb, s fény körüle.