Marthi Anna : Mindaz, aki nem én vagyok

tükröm tükröm
alázatos szolgád hadd lehessek,
ha mutatod merre, rátaláljak;
látom a Fujijama magas csúcsát;
egyre hidegebb, az ablak se nyílik,

karnyújtásnyira mégis: tudom miféle

 álom kellene, miben eljutok új valóig,

pontosabban benned is meglelem

az ösvényt, hegycsúcs! Magamat!

Legutóbbi módosítás: 2011.02.01. @ 18:34 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1337 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak