Lábamhoz szelídült
kutyahűséggel
az alkony
enyhül a meleg
alig dorombol
bronzaranyba bújt
parton a rekettyebokor
s elterült a Nap
el is vérzik
végigtapogatnak
a hulló fények
fejem alatt a Föld
felettem az Ég ékei
tükröt tartanak
porszem ömagamnak
felhő se rezdül
harmat se hull
a magány ás sírt
és betemet
haldoklik a nyár
szőnyege kiterített
halotti lepel lett
avart zörrent
a búvó szél
szerelmünk nyomait keresem
a göngyölt időben
kit földig sújt
kín és fájdalom
annak nem hull a könnye se
ölelik egymást
bíborvörös árnyak
mint megcsalt hű szeretők
levetik ruháikat sorban
hegyek
városok
mezők
Csak ülök
a semmiben
lámpám a széthullt
csillagok fénye lett
magamra maradtam
a csendben
mint akit valaki
itt felejtett
Legutóbbi módosítás: 2010.09.16. @ 08:24 :: Seres László
