Radnai István : Csendes éj

Boér Péter Pál barátomnak ajánlom

 

 

Ha te magad volnál a csend, mert elcsented a mások nyelvét és elégedetten csettintesz.

Ja, hogy a csend? Micsoda dolog, megtöröm, mint a diót, mogyorót – kibelezem, mert édes!

A csend, mint harmonikaszó, vagy lehangolt zongora odébbáll, szétterjed és ellapul. Felette repül?k – repülök.

Madárdalba kapaszkodom és elhajlom balra, mint a megcsonkított karácsonyfa – feny?korában.

De nagy szerencsém volt, elromlott a f?tés, de házonbelül nem fagytak le gyökér-lábujjaim, mintha a mounteveresztre, de csak a padló volt beeresztve, mégis kiraktak az el?szobába.

Az énekes cselédlány vikszelt, hogy tud valaki ilyen hamisan énekelni, mennyb?l az angyal is lejött, jól megnézte magának és hozott egy zoknit, pedig minden évben bundabugyit szokott.

Svájcinak hívják, és nem az angyalt, se nem a gárdát – a ruhadarabot.

Hogy néha ledéren lekerül, igaz, de az ágy hideg, a pokróc hideg és üres a huzat, egy bakát se küld arra az angyal!

Pedig milyen párák – és nem csak a szájából, mármint, ha énekel és tudjuk hamisan. – Az angyalhajba is belegabalyodtam – mondta visszatér?ben az angyal, a sok ajándékozásban elfelejtettem mondani nekik, de nem baj, majd jöv?re!

– Jöv?re eggyel kevesebben lesznek! – szólalt meg egy zsémbes hang a sarokból. – Mindent magamnak kell intéznem, de hogyan hiszik el rólam?

– A kereszten is elhitték!

– És mégis…

– És mégis megbocsátottál, fiam!

– Atyám, nem tudják…

– Jól van, jól van, én tudom, az elég és akkor már hárman tudjuk!

– Na, visszamész? Vagy én feküdjek megint abba kényelmetlen jászolba? Fontos, hogy ne csak a csendet észleljék, a csillagokat bámulják, egymás szemében a könnyeket – és a csomagban felejtett számlát, a garanciába tekerve!

– Direkt csinálta, tudom, hogy zsugori vénember, direkt csinálta, és máris vége az ünnepnek!

– Az öregasszony nagyon szeret zsörtöl?dni, de remélem kicserélted a csomagjában egy számmal kisebbre?

– Jaj, az a cselédlány olyan hamisan…

– Nem mehetsz le többé, az én koromban már Mikulásnak kell öltöznöm, de lemegyek, és hallgatnom kell, hogy télapó vagy, meg mit tudom én?

– Te mindent tudsz!

– Látod, ilyen az öregség, már elfelejtettem…

Ha te magad volnál a csend, mert elcsented a mások nyelvét és elégedetten csettintesz.

Ja, hogy a csend? Micsoda dolog, megtöröm, mint a diót, mogyorót – kibelezem, mert édes!

Csak ki kell csomagolnom a rojtos selyempapírból, de el?tte szétcsavarom a sztaniolt…

– Mi az a sztaniol? – kérdezi a kisunoka felriadva.

– Valami régi fólia, aludj csak tovább, neked még nem kell bundabugyival foglalkoznod!

(Elég, ha én elvettem az a cselédlányt, nemcsak anyádat ringatta, meg téged.

De ehhez már semmi közöd, ez tizennyolc éven felüli mese, néhány év múlva, ha kijöttök a síromhoz, neked a füledbe súgom!)

– De miért van mindez zárójelben – kérdezi az öregember, akinek kiesett a két megmaradt foga közül a kih?lt tajtékpipa…?

Hogy már nem hallják? Rám nem figyel senki, ideje volt!

Lassan lecsúszik a karosszékben, a feje, mintha helybenhagyólag bólintana, a mellére esik.

Ne kérdezzétek, hogy behunyta-e a szemét?

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Radnai István
Szerző Radnai István 330 Írás
Publikáló szerző vagyok. Cikkeim, írásai, verseim, novelláim a "rapista" illetve "RaPista" nicknéven is megtalálhatók egyes portálokon.