M. Fehérvári Judit : Kultikus helyek

*

 

 

Az utak, melyeken jártam valamikor, a sínek, amelyek egy ideig párhuzamosan futottak, hogy lassan, de végérvényesen önálló célok felé törhessenek a rajtuk haladók…

A hidak, melyek tetejéről a mélység is csak velünk volt tele…

A mezők, melyek zöldje a tökéletesség pillanatával fedték be szíveink…

A zúgó vizek, melyek felhők rongyfátylaival borították a valóságot, a messzeségben mégis megmutatták egykori énünk…

A fák, melyek lombjai arcunkat súrolták, s a boldogság glóriáját fonták szigetünkre…

A rózsák, melyek illata ma is sziromerdőt varázsol körénk…

A lepkék násztánca a kertben, melyek önfeledten kergetőztek, s egyre magasabbra szálltak…

A szavak, melyek elhangzottak, de már nem értettük egymás nyelvét…

Ezen a napon veszett el valami…

Nincs értelme keresni többé, hiszen egyedül végigjárva, már nem ugyanazt az arcukat mutatják az utak… Porosak… Szikesek… Könnyeim fehéren csapódnak ereikbe…

A sínek kitágultak ebben a világvégi kábulatban, s már nem járnak rajtuk a vonatok. A veszteglő vagonok tekintete üveges. Hagytak elmenni…

A hidak alatt szárnyashajók járnak, s éjszakára elvágja a város két felét felemelt törzsük. Az éj ma már nem fehér… Nem láthatom a túlsó partot, s Téged sem…

A mezők kiszáradtak… Először csak özönvíz zúdult rájuk, majd a hőség marta fel gyökereiket…

A zúgó vizek ma is azt dalolják, hogy tudd, mindig tudd, hol az otthonod… Megőriztem házunkat, titkaink kertjét, s a zárakat időnként újraolajozom. Tavasszal lila akácok pompája vonzza a méheket, s a kicsordult méz illata vezeti haza az eltévedt pillanatokat.

A fák árnyéka már mohával takarja a járdát… Honnan is tudnád, hogy boldogságszigetnek nevezem e zárványokat?!

A rózsák kitárták életünk másik, rejtett felét is, szirmaikkal balzsamozzák a léget, s futnak egyenesen fölfelé… Szépíteni vágyják sorsaink. Valamikor félreértettük egymás nyelvét, de már tudom, miért érdemes élni…

A lepkék a sűrű júliusi illatvarázslatban egymásra találnak, s szárnyalásuk az Ég felé tündököl…

A szavak ma mégis egymásnak feleltek, bátorították, kézen fogták félbevágott felüket, s valósággá vált az elmúlt néhány év kálváriája… Nem járták végig a tizenöt stációt… Feltámadtak.

 

Legutóbb szerkesztette - M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.