Kallo Imola : Holdfényben

 

Hirtelen riadt fel a nagy fényességt?l az éjszaka közepén. A telehold besütött az ablakon és elárasztotta a szobát ahol aludtak. Ahogy nyitott szemekkel bámulta a plafont, felsejlettek benne a néhány órával azel?tt átélt csodálatos élmény utórezgései. Behunyta a szemét, és hagyta, hogy érzékeit újra birtokba vegye a kellemes borzongás. Oldalra fordult, ahol felesége szuszogott békésen. Ebben a különös fényben még szebbnek látta. Könnyedén végighúzta kezét selymes b?rén, gyönyör? idomain. Göndör fürtjeit magához vonta és beletemetve arcát szívta magába az édes illatot.

Édesen fájó érzés nehezedett mellkasára amint a hátára feküdt, és mély sóhajt szakadt fel bel?le.

– Micsoda boldogság! – gondolta. – Most lenne jó meghalni! – villant át az agyán. Elhessentve a gondolatot, szorosan hozzábújt feleségéhez. Talán el is szundított, mert egyre könnyebbnek érezte magát. Azt álmodta, hogy a hold sugarai behatoltak a b?rébe és szétáramlottak a véredényeiben. Bekerültek a sejtek közé, és fokozatosan megszüntették az elemi er?ket, amik összetartották ?ket. Teste teljesen légnem?vé vált, és szép lassan felemelkedett az ágy síkjából. Tudatállapota valahol az álom és ébrenlét közé rekedt. Melegséget érzett és átadta magát a lebegésnek. Talán kinyithatta a szemeit, mert úgy látta mintha felesége fölött lebegne. A n? megmoccant, és beletúrt csillogó hajába. Aprócska mosoly jelent meg a szája sarkába: – Endre! – suttogta alig hallhatóan. A férfi szürke ködön át, elb?völve érzékelte a n?t. Ekkor fájdalmasan és kijózanítóan eszmélt rá, hogy ?t nem Endrének hívják. Ebben a pillanatban a hold kiszippantotta sugarát, magával rántva a férfit, teljes sötétségbe borítva a szobát.

 

Legutóbb szerkesztette - Kallo Imola
Szerző Kallo Imola 16 Írás
Dr. Kalló Imola vagyok, Németországban élek. Lelkem mélyéről kiserkenő forrás apró cseppjeit próbálom átadni. Van, hogy jobban sikerül, van, hogy kevésbé. De mindenképpen próbálkozom.