Horváth Nóra : Akarva akaratlanul

(kijavított változat)

Akarva akaratlanul

lököm eléd a villanásnyi képeket,

lecsitult sértettség

elszelel, ahogy akarnád,

 

kúszom lábaid elé,

röviddé tették a szeretetéhségedet,

meghunyászkodom,

epekedve pillantok rád.

 

A szél enyhe suhanásainak

ölébe rejted az idő hamvas hajszálát,

hagyod, külön életet éljen,

hozzá ragasztod az őszes kötődés-teoriát.

 

Tudod, a baj

nem jár egyedül,

a gondot ne magadban keresd,

kettőnk között bujkál gondtalanul,

 

nincs az a szó, mely elég volna,

nincs az a zsibbadás, mi megenyhül,

nincs az a jég, mi meg nem törik

egyszer, akarva akaratlanul.

 

hang

Legutóbbi módosítás: 2010.07.11. @ 13:58 :: Horváth Nóra
Szerző Horváth Nóra 87 Írás
"Egyedül birkóztam meg a megfelelés legádázabb ellenségével, már mondhatom, hogy veled, győzött az öntörvényű jelen, a múlt diktatúrája felett." (Mint... c. versből részlet, 2013).