Álmok törnek urnát,
pislogó lángok zárták fényük koszorúkra
láttam tekintetedbe veszett véges világunk,
örök békére zárt virágzás hunyt szemeidre hullva.
Esténként lelked érint lágyan,
tudatod, hogy itt maradsz,
szellem arcod mellkasomon úgy pihen,
hogy lényeddel teljesen felitatsz.
Búra hajtom mégis álmos fejem,
mert issza a föld kicsi lényed fényét,
de már tudom, ha lelkem lelkeddel sétál égi mez?ket,
a feldereng? alázat tenyerében házasít minket össze
a világmindenség.
Legutóbbi módosítás: 2010.07.26. @ 12:40 :: Csonka János