Boér Péter Pál : Segítség

 

– Hahó! Megjöttünk! Innen hívtak mentőt? Hahó! Merre lehet a beteg? Józsi, nézz már körül a lakásban, még jó, hogy nyitva hagyták az ajtót.

– Doki gyere már, itt fekszik egy krapek a földön és össze-vissza hápog. Lehet, hogy beszívott.

– Szép jóestét uram, keljen már fel! Maga hívott mentőt? Ne mókázzon már! Olyan mint egy ponty, ahogy így nyitott szájjal kapkodja a levegőt. Hahó jóember, be van rúgva? Gyere már Józsi, szagold meg!

– Dokikám, ez nem bűzlik az alkoholtól egy cseppet sem.

– Akkor meg egy felelőtlen alak, kihívja a mentőt, aztán meg fütyül rank! Hapsikám keljen fel és fizesse ki az ötezret, hogy megtudjam vizsgálni a beteget!

– Doki, nem képzelhető el, hogy ez itt a beteg?

– Akár az is elképzelhető, Józsikám most hogy így mondod, csak azt nem értem, hogy akkor miért játsza az eszét, ahelyett, hogy leperkálná a vizsgálati díjat, hiszen ez az ő érdeke… Jóember, fizesse ki az ötezret, ne tátogjon! Figyeljen ide, ha hátrafelé néz, az nagyon egészségtelen, a kisgyermekeknek is azért teszik előre a játékokat, hogy ne romoljon a szemük.

– Dokikám, valamit mutogat a kezével, azt hiszem a zsebére mutat.

– Nézd Józsikám, én a zsebében nem fogok turkálni az biztos, és te sem! Nem tolvajok vagyunk, nem gazemberek, hanem életmentők. Életet menteni pedig bármilyen körülmények között kutyakötelességünk, ha kifizetik a megfelelő díjazást, mert ugye a kocsi benzinnel működik, nekünk fizetés dukál és a tudásért is fizetni kell. Ez az ember meg úgy látszik fütyül ránk. Józsikám próbáld már meg észheztéríteni!

– Öregem, kaparja ki a zsebéből a pénztárcáját, segítek majd kivenni az ötezrest. Ne rángatózzon, az nagyon rossz hatással van a szervezetére, ki tudja mi a baja. Így a doktor úr egy egyszerű sztetoszkópos vizsgálatot sem tud megejteni, sőt még a pulzusát sem tudja megmérni.

Legalább ezt az alapdíjat ki kéne fizetni. Remek, kipottyant a zsebéből!

– Józsikám, felhatalmazlak, hogy vedd ki belőle az ötezrest.

– Itt tízes van Doki.

– Vedd ki a tízest és rakj oda öt darab ezrest. Tisztességes emberek vagyunk, nem játszunk a szakma becsületével, senki ne csináljon belőlünk bohócot. Tegyél már valamit Józsikám, hogy ez a pasas ne rángatózzon és pihegjen! Odaraktad a pénzt? Jó, akkor nézzük… Enyje-benyje, azt hiszem ez a beteg! 300/200 vérnyomás az picikét nagy. A pulzusszám sem teljesen tökéletes, ez így egy sprinter szívritmusával megegyező dobogás, az a gyanúm, hogy itt kisebb probléma van, de nem kell megijedni, azonnal beadok egy injekciót. Lesz olyan kedves 3000 -et kifizetni! Ember, magához beszélek. Ez már megint hápog és levegőért kapkod, ahelyett, hogy kifizetné azt a nyavalyás pénzt, hogy részesíteni tudjam  minden szükségessel. Ez szabotál minket! Egyszerűen nem engedi, hogy gyakoroljam a hivatásomat az esküm szerint. Józsi, most az egyszer még elveheted a három ezret, abból az ötezerből, amit visszatettél. Oké, na add csak szépen ide a gyógyszeres táskát, adunk neki egy kis vérnyomáscsökkentőt és ritmusszabályzót. Nem nagyonsúlyos az eset, de azért nem is tüsszentésnyi. Forduljon oldalra jóember! Hahó, öregem, ne játsza itt magát! Hogy segítsek, ha semmiben nem hajlandó együttműködni. Gyere Józsi, segíts, döntsd oldalra ezt a szabotőr, roppantúl ellenszenves krapekot. Ha tudnám, hogy egyéb vizsgálatokra nem szorul, akkor most úgy leszedálnám, de úgy! Na nyomjuk be, jó! Ez még mindig remeg. Miért remeg maga?

Közben az ember kínlódott és küszködött az életéért. Mindent megtett, hogy legalább annyit ki tudjon préselni a száján, hogy “Doktor úr segítsen!” A helyzet az, hogy sem ereje, sem energiája nem volt már a roham kellős közepén. Sejtette, hogy mi a baja, néhányszor életében előfordult már az epilepszia megnyilvánulása. Gyakorlatilag gyógyultnak is gondolta magát, azzal persze tisztában volt, hogy ezek a típusú betegségek akár évtizedek után is, teljesen váratlanul előjöhetnek újra. Most következett a legkellemetlenebb rész, amire az orvos ráüvöltött.

– Ember, ne köpködjön, én jót teszek magával és így megaláz! Józsikám, hívd ki a rendőrséget, ez az ember gúnyt űz a neki segíteni szándékozó orvosból, azaz belőlem, ráadásul akadályoz a munkámban.

– Dokikám, hagyjuk a fenébe a csóreszt. Szerintem nemsokára rendbe fog jönni, vagy beadja a kulcsot.

– Hát azt ne próbálja meg, akkor ki fog fizetni?!

A roham csendesedett, a szerencsétlen olyan hallucinációs, fél éber kóma állapotból kezdett visszaderengeni az élők sorába, valami olyan állapotból, ami nem lehet túl messze a haláltól. Keservesen, nehéz szempillákkal, olyan ólmos nehezen pillogatva, fátyolosan körültekintett a szobában. Derengett neki, hogy beszélnek hozzá, sok szót elkapott a neki hintettekből, de kitisztulni csak most kezdett.

– Hahó jóember, fizet már végre?

– Bocsánatot kérek! Elnézést, hol vagyok?

– Hol a túróban lenne, maga hívta a mentőt?

– Tisztelettel, én hívtam.

– Miért hívott mentőt?

– Hát az epilepsziás rohamom miatt.

– Nézze, maga nem orvos, nem mondhat diagnózist saját magáról. Teljesen ellehetetlenített munka közben, ezért fel fogom jelenteni inkollaboratív hozzáállásáért.

– Bocsánat doktor úr, de az előbbig, nagyjából el voltam ájulva.

– Már megint orvosi véleményt alkot saját magáról! Én vagyok az orvos, én döntöm el, maga nagyon is magánál volt, itt hápogott, prüszkölt, leköpött, vergődött, egyszerűen nem volt hajlandó kommunikálni.

– Elnézésüket kérem, valóban nem voltam magamnál.

– Na, majd az őrszobán öregem! – Lépett közbe Józsi.

– Tisztelettel, milyen őrszobán?

– Kihívtuk ugyanis a rendőrséget, hogy egyszer és mindenkorra elvegyék a kedvét a téves hívásoktól, az orvost betegétől való elvonásától, nem utolsó sorban a fizetés megtagadásáért és az orvosi szakmával szembeni gúnyűzésért.

– Józsikám, te várd meg a rendőrséget, add át ezt az elvetemültet a közegnek, én lent megvárlak a kocsiban.

– Hívás van, adom!

– Mi van? Mit mond? Hová, hol? Józsikám, átadom a telefont, én ebből egy árva szót sem értek.

– Dokikám, az a helyzet, hogy ez is valami hasonlót művel, mint az előbb ez a semmiházi. Fúj és liheg a kagylóba, úgy hallom még a foga is vacog, de nem mond egy szót sem.

– Látod a telefonszámot?

– Látom.

– Be tudjuk azonosítani a helyszínt?

– Be, de minek? Ilyenekhez nem megyünk ki, amíg nem hajlandóak tisztességes együttműködésre, még egy hívás erejéig sem.

Legutóbbi módosítás: 2010.07.12. @ 09:20 :: Boér Péter Pál

Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/