Ett?l kezdve csak úgy d?lt a lé Béla zsebébe. Elég, ha annyit mondok, én is százezer forint jutalmat kaptam.
Az üzletpolitika nagyon egyszer? volt: ha eleve tudjuk, hogy az adókat nem akarjuk befizetni, egyszer?en árrésnek tekintjük ?ket, úgy vesszük, mintha nem 20-25%, hanem 50-75% haszonkulccsal dolgoznánk – ennek terhére aztán lehet árengedményt adni …
A konstrukció egyszer? volt. Az áru a bécsi árak 5-10%-nak megfelel? számla szerinti értékben került be az országba, amely összeg után a cég becsülettel be is fizetett mindenféle adót – havonta egyszer pedig a Capital Investments „beszámlázta” a fennmaradó, „jelentéktelen” 90%-ot „ Üzleti tanácsadás” jogcímen, ami természetesen vámtól és ÁFÁ-tól mentes szolgáltatás. Így a termékek 65-75%-os átlagos adóterhét egy csapásra 5-6%-ra mérsékeltük – nagyjából azonos eladási árak mellett!
–Jöv? hétt?l új árlistát adunk ki! Nagykerár nincs, viszont minden árat legalább tíz százalékkal csökkentünk és adunk nyolc százalék készpénz-rabattot is! Aki maga szállít, további két százalékot kap!
– Béla! Ez pont annyi lesz, mint a régi nagyker áraink! Mit fognak szólni a régi vev?k?! Nem is fogja bírni a raktár! Adminisztrációnk sincs hozzá!
– Nem arra vagyok kíváncsi, hogyan nem lehet valamit megcsinálni, hanem arra, hogy LEHET!
– Ehhez szükségünk lenne egy diszkont áruházra!
– Már megvan, kibéreltem.
– Kell két váltás raktáros, pénztárosok, eladók, takarítók és üzletvezet?, meg helyettes!
– Az is meglesz – mihelyt lesz elég forgalom, hogy eltartsa ?ket. Addig Jutka ott csinálja a pénztárt, a raktárosok pedig túlóráznak.
Erre már senki sem tudott mit szólni. Egy ócska raktárból kialakított diszkontáruház boldog bérl?i lettünk, és mindenki dolgozhatott látástól-mikulásig – mert afel?l egy fikarcnyi kételyünk sem volt, hogy el?bb-utóbb özönleni fognak a vev?k.
Na, nem az utcai vásárlók, hanem azok a kiskeresked?k, akiknek megéri majd csaknem az eddigi nagyker áraink szintjén – de számla nélkül, teljes anonimitásban vásárolni.
A forgalom fellendült, bár a jövedelmez?ség a régi adósságok fokozatos kifizetése miatt nem sokat n?tt. Hamarosan azonban új szállítók is kezdtek kopogtatni a „Capital Investments” kapuján.
Béla gyorsan ráérzett, hogy ha az újaktól vásárol, nem kell az árut túlfizetnie a régi adósságok törlesztése miatt, így sokkal több marad neki.
Alig pár hónap telt el és a forgalom szinte teljes egészében az új beszállítókhoz terel?dött.
– Kérem, mondja meg Herr Belának, hogy nagyon elégedetlenek vagyunk. A vásárlásai a korábbi érték ötödére zuhantak vissza, és a régi kintlév?ségünk is alig-alig csökken. – ezeket a mondatokat szinte nap mint nap továbbíthattam Bélának a régi bécsi szállítók faxaiból.
– Írd meg nekik, hogy nem elég versenyképesek az áraik és ha tovább zaklatnak, egyáltalán nem fogunk vásárolni t?lük!
Így is történt. Hónapokig virágzott az üzlet. Béla lecserélte az autóját egy vadonatúj „S Klasse” Mercedesre, a barátn?je egy 320-as BMW-t kapott, s?t még a feleségének is futotta egy Opel Kadettre!
Aztán egy napon zárás el?tt három, lesötétített üveg? „S Klasse” gurult be az udvarra. Egy alacsony, köpcös ember szállt ki az els?b?l.
– Dobri vecser! Herr Bela kárésém. – szólalt meg összetéveszthetetlen akcentussal.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.20. @ 16:13 :: Psenyeczki-Nagy Zsolt