Tegnap naplementekor – mely 18 óra 32 perckor következett be – tisri hónap tizedik napja kezd?dött, mely a tóra el?írása szerint jom kippur, az engesztelés napja.
Ha van a zsidó vallásban jelent?sége egy eszmének, úgy az a megtérés, a hibák, a b?nök elhagyása, illetve azok jóvátétele. És ha van ennek az eszmének tökéletes kifejez?je, úgy az jom kippur napja.
Mózes 3. könyvében áll ez:
„Örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén sanyargassátok meg magatokat és semmi munkát ne végezzetek, se a benszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény. Mert ezen a napon engesztelés lesz értetek, hogy megtisztítson titeket; minden b?nötökt?l megtisztultok az Úr el?tt. Szombatok szombatja ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat; örökkévaló rendtartás ez.
És végezzen engesztelést a pap, a kit felkennek, és a kit az ? tisztére felavatnak, hogy paposkodjék az ? atyja helyett, és öltözködjék a gyolcs ruhákba, a szent ruhákba: és végezzen engesztelést a szentek szentjéért, és a gyülekezet sátoráért, és az oltárért is végezzen engesztelést, s?t a papokért és az egész összegyülekezett népért is engesztelést végezzen. És örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok, hogy egyszer egy esztend?ben engesztelést végezzenek Izráel fiainak minden b?néért.”
(Mózes 3. 16. 30 – 34.)
Maurycy Gottlieb: Zsidók imája a zsinagógában jom kippur idején
A haftárákban Izráél Bölcsei fontos magyarázatot f?ztek a fentiekhez.
Az Isten ellen elkövetett vétkeket (vallási törvények megszegését) kiengeszteli jom kippur, de az ember ellen elkövetett b?nöket e nap nem engeszteli ki, csak ha el?bb jóvátesszük azokat!
Azaz: ha loptál, csaltál, térítsd vissza, ha megsértettél, bántottál valakit, engeszteld ki, ha haszonlesésb?l megtévesztettél embert, világosítsd fel, és térítsd meg kárát. Ez az igazi megtérés. Nem a böjt és az ima, hanem a cselekedetek teszik jóvá a b?nt.
A nap során emlékeznek meg a zsidók halottaikról is. Ez a szokás még örömünnepek alkalmával is fennáll, hát még ezen a napon, amikor az él?k is halotti ruhába öltöznek. A halottakra való emlékezés nemcsak a múlt tiszteletét jelenti, hanem az ?sök örökségének folytatását is. Külön fejezetet szentelnek a régmúlt és a közelmúlt vértanúinak felemlítésével. E napon felsorolják a Bár Kochba lázadás tíz vértanújának (ászárá hárugá málchut) neveit, akiket a rómaiak kivégeztek a lázadás leverésekor.
A jom kippurt köszönt? istentisztelet neve kol nidre azaz „minden fogadalom”. A megrendít? hangulatú, különleges dallamokkal el?adott mondatok a spanyol inkvizíció által megtört, hitüket látszólag elhagyó átkeresztelked?k titkos fogadalma, amelyben megtagadják a rájuk kényszerített vallást, megvallják igazi hitüket, és megbocsátást kérnek, mert megtörtek a szenvedések súlya alatt. Így szól:
„Mindazokat a fogadalmakat, eltiltásokat, esküket, ígéreteket, átok alá helyezéseket, vezekléseket és kijelentéseket melyeket megfogadtunk, melyekre megesküdtünk és melyekre elköteleztünk magunkat, melyeket megtiltottunk magunknak ett?l a Jom Kippurtól a Jom Kippurig, mely javunkra jön el, mindezeket megbántuk már! Mind legyen feloldott, érvénytelen, nem kötelez? és semmis, teljesen érvényét vesztett, hatály és kötelezettség nélküli! Fogadalmaink ne számítsanak fogadalmaknak, tilalmaink ne számítsanak tilalmaknak, és esküink ne számítsanak esküknek.”
A délutáni tóraolvasáshoz kapcsolódó prófétai szakasz talán a legszebb irodalmi érték? alkotás, a Jónás könyve.
Jónás nem akart prófétálni, nem ment Ninivébe, hogy kiáltson a népre. Hajóra szállt, és az ellenkez? irányba, Társis felé tartott. Nagy vihar kerekedett, és egy cethal visszavitte oda, ahonnan elindult. Ezután már elment Ninivébe, és szavainak volt hatása: zsákruhát öltött a király és a nép, böjtöltek, megbánták b?neiket, és a város megmenekült.
Babits Mihály gyönyör? interpretációjában az írástudó felel?sségér?l van szó, hogy prófétálni, hirdetni az igazságot akkor is kell, ha látszólag eredménytelen a vállalkozás, nem hallják meg az Igét, nem figyelnek a szóra. Beszélni, kiáltani mégis kell, mert „b?nösök közt cinkos, aki néma” .
A nap befejezésekor a neila imánál zsúfolt templomok el?tt fújják meg a sófárt, és kiáltják háromszor: „Jöv? évben a megváltott és újjáépített Jeruzsálemben ünnepelünk!”
Konfuciusz
Ugyenezen napra esik még, hogy
…2560 éve megszületett Kung Fu-ce – Ã¥Ââ?夫åÂÂ, Konfuciusz.
Nevét kínai hazájában is többféleképpen írják és mondják, az európai nyelvekben hol Kunfocénak, hol ellatinosított formában Konfuciusznak szokták kiejteni. Lehetséges, hogy ez a Kung Fu-ce a hiteles forma, ebb?l a Kung a személynév, Fu-ce pedig „tisztelt mester”-t jelent. Több mint két és fél ezer éve ? a legtiszteltebb minden kínai közül. Hogy a sok neki tulajdonított könyv áradatában melyiket írta, melyiket diktálta, melyikr?l nem lehetett fogalma sem, mert nemzedékekkel halála után keletkezett – ez csak találgatás tárgya lehet, de valamennyi m?re az ? szelleme, bölcsessége, stílusa nyomta rá bélyegét.
Eszméinek java részét a hagyományoktól örökölte, mégis újaknak kell tekinteni összességüket, mivel a rendszertelen hagyományt ? rendszerezte példázatos, áttekinthet? tananyaggá. ? helyezi a vallás középpontjába az ?sök tiszteletét és a családi élet tisztaságát. A patriarchátust és a paternalizmust vallási szentséggé avatta. Olyan vallási szemléletet fogalmazott és rendszerezett, amelyben a hit világa remény és nem tudás. Hinni kell az istenekben, de nem lehet tudni, hogy hány isten lehet. Feltételezi a földi életen túli élet lehet?ségét, de nem is ajánlja, hogy err?l töprengjünk. Egy helyütt így írt: „Miért foglalkozzam a túlvilági élet megismerhetetlen dolgaival, amikor a földi élet megismerhet? dolgainak nagy részét sem ismerem?”
Fönnmaradt legfontosabb írása (mit valószín?leg tanítványai jegyeztek le, mert maga a Mester tartózkodott az írástól, él?szóban tanított) a LUN YÜ, azaz KUNG MESTER BESZÉLGETÉSEI
Kung mester beszélgetéseinek négy dönt? szava van. Ez a négy szó: Li (mérték, erkölcs), Hsüo (tanulni, m?velni), Da Hüo (Nagy tudomány) és Güntsi (bölcs, nemes, kiváló, magasrend? ember).
Részletek:
„A Mester így szólt:
– Tanulni is megnyugtató. Messzir?l jött barátokkal beszélgetni is öröm. Ha az embert nem méltányolják s mégse duzzog, az is bölcs.
AZ EMBER GYÖKERE.
Yu mester így szólt:
– Az olyan vallásos és alázatos ember, aki uralkodója ellen fellázad, ritka. Az olyan ember pedig, aki uralkodója ellen nem lázad, de felkelést szít, egyáltalán nincs. A bölcs a gyökérre vigyáz; ha a gyökér egészséges, a növekedés biztos. A vallás és az alázat az ember gyökere.
AZ ERKÖLCS.
A Mester így szólt:
– Sima modor és hízelg? szó ritkán az erkölcs jele.
ÖNVIZSGÁLAT.
Dsong mester így szólt:
– Önmagamat naponta háromféleképpen vizsgálom: vajjon tettem-e valamit szívb?l másokért; vajjon barátaimmal való beszélgetés közben voltam-e szavammal h?tlen; vajjon megtartottam-e azt én, amit másnak tanítottam.
A TELJES EMBER.
Dsi Hia így szólt:
– Aki a nagy embert tiszteli és el?tte meghajlik, aki szüleinek segít és minden erejét nekikadja, aki az uralkodónak szolgál és önmagáról lemond, aki barátaival úgy beszél, mintha önmagával lenne, – arról hiába mondják, hogy hibás, én tudom, hogy teljes ember.
TANÁCSOK.
A Mester így szólt:
– A bölcsnek nincs el?ítélete; azért vannak iránta bizalommal. Ami a tanulást illeti, ne ismerj határt. Példád legyen az, aki hu és lelkiismeretes. F?dolgod legyen: a hit és az igazság. Ne legyen barátod, csak, aki hozzád hasonló. Ha van hibád, ne szégyelld megjavítani!
Egyik legnagyobb m?ve, a „Tavasz és ?sz” krónikája utolsó fejezete csupán egyetlen sorból áll:
„Ai herceg 14. évében, tavasszal, a nyugati ország-részben, a vadászok foglyul ejtettek egy egyszarvút.”
Konfuciusz, a legenda szerint, az egyszarvú felbukkanásában saját közelg? halálának hírnökét látta. Jóslata sajnos beteljesült és két évvel rá, i.e. 479.-ben, életének hetvenharmadik évében a Mester végleg eltávozott tanítványai köréb?l.
…436 éve született Caravaggio, azaz Michelangelo Merisi, az itáliai manierizmus, valamint a XVII. század eleji naturalisztikus ábrázolás egyik legjelent?sebb képvisel?je. A népi figurák megjelenítése, a drámai el?adásmód, a fény-árnyék ellentéteinek felhasználása teszik képeit hihetetlenül szuggesztívvé.
Milánóban tanult, majd a nagy északolasz fest?ket tanulmányozta s?t kezdetben e nagy m?vészek képeinek másolásából, majd zsánerképek festéséb?l próbált megélni. Minthogy modell megfizetésére sosem volt pénze, e képekre saját magát festette meg (Muzsikáló fiúk vagy a Lanton játszó fiú).
Els? hivatalos megbízatásra készült képein (Máté elhívatása, Máté mártíromsága és Máté az angyallal cím? képein, melyek a római, San Luigi dei Francesi templomban láthatóak) már kialakult drámai lendület? manierista stílusa, mely itt-ott kifejezetten a barokkot el?legezi meg: ezeken er?s fény-árnyékkontrasztokkal komponált, a chiaro-scurónak kifejezetten szerkezeti, s?t mondandóbeli hatása van. (Tessék megnézni a Máté elhívatását figyelmesen! A fény-árnyék éles határvonala mutatja a sokalakos képen a f?szerepl?, Máté helyét.)
A XVII. század elején keletkezett képeit már az oldottabb plaszticitás jellemezte. (Soroljuk ide a gyönyör? Emmausi vacsorát. Utóbb elhagyta Rómát, Nápolyba, Málta szigetére, majd Szicíliába ment. Viharos életének – mert igen viharos, izgága élete volt – utolsó korszakában, Málta szigetén keletkezett a Keresztel? Szent János lefejezése cím? remekm?.
…206 éve született Prosper Mérimée. Hát persze, hogy mindannyian ismerjük ?t, még ha ismeretlenül is. Mert ki ne ismerné Bizet Carmenjét, mely remekm? szövegkönyvének alapjául a csodálatos, szívemkegyeltje Prosper Merimée kisregénye szolgált. Err?l a vadromantikus cigány-csempész-torrero kisregényr?l már sokan mondották, hogy a legels? és az egyik leghitelesebb cigányszociográfia. Igaz, színigaz.
Én azért szeretném még ajánlani elolvasásra a Szent Bertalan éjszakájáról szóló regényét, a IX. Károly korának krónikájá-t, majd a Carmen mellett a többi izgalmasan m?vészi elbeszélését és kisregényét. Olyasmikre gondolok, mint a Colomba, a Tamango, a Mateo Falcone vagy a remek Az etruszk váza cím?ek. Ha ezekb?l sem válik világossá, hogy ezt a kit?n? romantikust miért tartották sokan realistának, illetve ezt a kit?n? realistát még többen romantikusnak, akkor nem olvastál figyelmesen, nem füleltél a zseniális stílusra. Ezen egyébként nem csodálkoznék, mert a fordulatos, izgalmas történetek alaposan el tudják terelni az embert…
Prosper Mérimée : AZ ILLEI-I VÉNUSZ
(részlet)
‘Ildwz hn d’egw, dan,driazcaihp
iozoutwzandretozwn.
DOUKIANOU FILOYEUDHS
A Canigou-hegység végs? lejt?jén ereszkedtem le és noha a nap már lenyugodott, még meg tudtam különböztetni a síkon a kicsiny Ille városának házait, amelyek felé tartottam.
– Tudja, ugye – mondtam a katalánnak, ki el?z? nap óta vezet?mül szolgált – ugye tudja, hogy De Peyrehorade úr hol lakik?
– Ha tudom-e! – kiáltotta – úgy ismerem a házát, akár a magamét, ha olyan sötét nem volna, innen megmutatnám. Az a legszebbik háza Ille-nek…Pénzes ember ám. De Peyrehorade úr, és a fiát még magánál is gazdagabbal házasítja össze.
– Aztán nemsokára lesz az a házasság? – kérdeztem.
– Nemsokára! úgy lehet, már meg is rendelték a nászra a heged?ket. Még ma este, talán holnap, holnapután, bíz én nem tudom. Puygarrigban lesz, mert De Puygarrig kisasszonyt veszi feleségül az úrfi! Szép lesz bíz az!
Ajánlólevelet vittem Peyrehorade úrhoz P. barátomtól. Igen tanult és tizenhárom próbás régiség tudós az, – mondotta. Örömére szolgál, ha tíz mérföldnyi kerületben minden romot megmutathat. Reá számítva készültem hát szemre venni Ille környékét, melyet ókori és középkori emlékekben gazdagnak tudtam. A házasság melyr?l akkor beszéltek el?ttem el?ször, minden tervemet megzavarta.
– Ünneprontó leszek – mondtam magamban. – Dehát várnak, P. bejelentette, most már be kell állítanom.
– Fogadok az úrral – mondta vezet?m, ahogy lenn voltunk már a síkon – fogadok egy szivarba, hogy kitalálom, mi járatban van Peyrerade úrnál?
– Nem nagyon nehéz azt kitalálni – feleltem, és egy szivart nyújtottam oda neki. – Ilyen kés? órában, azután, hogy hat mérföldet gyalogolt az ember a Canigouban, a vacsora a f? dolog.
– Igen ám, de holnap? Fogadni mernék, hogy a bálvány kedvéért jön az úr Ille-be. Még akkor kitaláltam, mikor Serrabonában a szentek arcképét rajzolgatta.
– Bálvány! Miféle bálvány?
Izgatta kíváncsiságomat a szó.
– Micsoda? hát nem beszéltek róla Perpignanban, hogyan talált Peyrehorade úr a földben egy bálványt.
– Azt akarja mondani, hogy földb?l, hogy agyagból égetett szobrot?
– Nem én, hanem rézb?l valót, nehéz garasokat lehetne verni bel?le, annyi rézb?l valót. Akkorát nyom mint egy templomharang. Jó elül találtuk a földben, egy olajfának a tövében.
– Aztán maga is ott volt mikor föltakarták?
– Ott ám, uram. Peyrehorade úr két hete annak, azt mondta nekünk, Jean Collnak, meg nekem, hogy ássunk ki tövestül egy vén olajfát, amelyik elfagyott tavaly, mert tetszik tudni, komisz egy esztend? volt az. Hát ahogy Jean Coll szívvel-lélekkel nekiesik a munkának, belevág a csákánnyal, egyszer csak azt hallom: bimm…mint amikor harangra üt valaki. Mi az? – mondok. Csak ásunk, egyre ásunk, egyszer csak egy fekete kéz látszik, olyan volt mint egy földb?l kikelt halott ember keze. Engem elfog a félelem. Megyek a gazdához, mondom neki: – Halottak vannak, gazduram, az olajfa alatt! El kell küldeni a plébánosért. – Miféle halottak? mondja. Avval jön és alighogy meglátja a kezet, elkiáltja magát: – Antik! antik! – Azt hitte volna az ember, hogy kincset talált. Avval neki a csákánnyal, a két kezével, hogy majd megszakadt belé és egymaga csaknem annyi munkát végzett, mint mi ketten.
– Aztán mit találtak?
– Egy nagy fekete asszonyszemélyt, övig mezítelen volt, tisztesség ne essék, és színig réz. Peyrehorade úr azt mondta, hogy a pogányok korából való bálvány …Nagy Károly idejéb?l való!
– Ahá, tudom már…Valami szétdúlt zárdának a derék Szent Szüze.
– Hogy Szent Sz?z volt! óh hogy is ne…Nyomban ráismertem volna, ha afféle jó Szent Sz?z lett volna. Bálvány az, ha mondom, az ábrázatján meglátszik. Nagy fehér két szemével rámered az emberre…Azt hinné, hogy most mindjárt megveri a szemével. Lesüti a szemét, igen bizony, aki ránéz.
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00271/08030.htm
Prosper Mérimée – Bizet: Carmen (Zeffirelli)
…192 éve született Tompa Mihály, ki máig sem foglalta el a költészetét megillet? helyet irodalomtörténetünkben. A maga korában, és még sokáig azután is, úgy tekintették, mint Pet?fi és Arany mellett a „nagy triász” harmadik tagját, a népnemzetinek nevezett nemzeti klasszikus költészetnek Pet?fivel és Arannyal egyenl? rangú f?alakját. Ez az értékelés természetesen túlzott volt, Tompa szerényebb tehetség, mint költészetbeli társai, akiknek egyébként személy szerint is jó barátja volt. De azért – ha a megfelel? id?távlat hidegebb fej? értékelése alapján vizsgáljuk költészetét – az is igaztalanság, hogy az utókor ítélete szerint nagyságrendben csak messze nagy társai mögé sorolható, hogy nem volt több, mint afféle egykor divatos vidéki pap-költ?.
A versszeret?k és ért?k tudják, hogy Tompa Mihály ennél sokkalta több és nagyobb: jelent?s Költ? volt.
Mindenképpen kell szót ejteni vele kapcsolatban két dologról: az allegorikus kifejezésmód iránti fogékonyságról, mert ezek közt az allegóriák között olykor olyan jelképi mozzanatok rejlenek, amelyek már a szimbolizmus hazai kezdeteinek számíthatnak, és formai vakmer?ségér?l, mert – vegyük tudomásul – ugyan olykor Tompa sok mindenben maradibb Pet?finél és Aranynál, de egyben-másban modernebb is náluk. M?vészi egyénisége pedig sokkal érdekesebb, mint ahogy irodalmi köztudatunkban él. Úgyhogy, amikor Vajda Jánost emlegetjük – joggal-okkal -, mint Ady Endre közvetlen el?djét, legalább zárójelben vagy egy és-sel kapcsolva mondjuk ki Tompa Mihály nevét is!
(A közölt vers elé egy fontos megjegyzés kívántatik: 1853-ban, a Bukás után, a Reménytelenség állapotában íródott, amikor a Költ?k bénultan hallgattak. Különösen hallgatott Vörösmarty; a Vers hát többek közt Néki szólt.
Magára is vette: válasza A vén cigány lett.
Így mentek valaha irodalmi dolgaink! Így, ilyen szépen, rendben, nem irigységgel, sandasággal telve…
A MADÁR, FIAIHOZ.
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem j?
A vig ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, mereng?,
Fiaim, csak énekeljetek!
Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek…
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!
Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jöv?t, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!
A bokorban itt az ?si fészek,
Mely növelte könnyü szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve…?
– Fiaim, csak énekeljetek!
Kavyamitra Maróti György
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva