Kossuthi és udvari Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19. – Torino, 1894. március 20.) államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke. A nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, Széchenyivel és Pet?fivel együtt.
„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelni.
.
Rendhagyó módon emlékeznék meg Kossuth Lajosról. Nem a megszokott életrajzzal – amelyet remélem, legalább nagyjából ismerünk – beszédeinek idézésével, netalán híres leveleinek másolásával.
Két írással, amit Róla írtak, nálamnál szebben, és jobban.
KOSÁRY DOMOKOS: „Az eszközök egyike valék”
.
Mit ért el Kossuth?
.
Országgy?lésen aktív szerephez Kossuth csak 1847/48-ban, az utolsó rendi diétán juthatott. De akkor viszont kezdett?l fogva az ellenzék vezet?jeként léphetett fel. A kezdeményezést magához ragadva keresztülvitte, hogy a rendek az uralkodó leiratát egyszer?en válasz nélkül hagyva kezdték el a sérelmek és a reformjavaslatok tárgyalását. A kormányzatnak, a középutas, mérsékelt liberálisok támogatásával, majdnem sikerült az ellenzék egységét megbontania és Kossuthot elszigetelnie, de Kossuth politikáját végül gy?zelemhez segítette a nemzetközi politikai válság, a forradalmi mozgalmak sora, Párizstól Bécsig. Az utolsó rendi országgy?lés március 14-én és 15-én kimondta a feudális rendszer megszüntetését és Magyarország új, felel?s kormányzatát. Ezt a diéta küldöttségének – Kossuth vezetésével – sikerült az udvarral, a birodalom vezetésével is elfogadtatnia. Kossuthot a forradalmi Bécs lelkesen üdvözölte. S abban a megfeszített törvénykez? munkában, amelyben az országgy?lés ezután alig három hét alatt lerakta az új, polgári nemzeti Magyarország alapjait – ismét Kossuth vitte a valódi f?szerepet. […]
.
Kérdés, hogy Kossuth mint történelmi személyiség miben különbözött az egykorú magyar politikai elit többi tagjától, a reformmozgalom többi vezet?jét?l. […]
.
Találékony, karizmatikus egyéniség
.
[…] Kossuth egyik ilyen tulajdonsága volt az a rugalmas, gyors tájékozódás és találékonyság, amely mindig tudott új módszert, új m?ködési teret találni, ha az éppen adott területen túl nagy akadályokba ütközött. Ez áll az olyan vállalkozásokra is, amelyek szakaszokra bontották pályafutását. Ha például a megyei, helyi karriert fel kell adnia, újszer? lehet?séget talál magának a kéziratos politikai lapok kiadásában. Ha elveszti a Pesti Hírlapot (1844), a társadalmi, egyesületi szervezkedésben talál hatékony, új cselekvési színteret. (Védegylet 1844, Fiumei Vasúttársaság 1845.) […]
.
Kossuth másik, különösen fontos egyéni tulajdonsága, amely f?leg nagy szónoki teljesítmények és jelent?s fordulatok alkalmával t?nik szemünkbe, az volt, hogy egy-egy adott, nevezetesebb pillanatban rendkívüli energiát tudott mozgósítani mind önmagában, egyénileg, mind környezetében, hívei, követ?i körében. E képességének fokozatosan jött tudatára, igyekezett azt továbbfejleszteni úgy, hogy egy id? múlva biztosan számíthatott egy olyan er?tartalékra, amely meglepte, megzavarta ellenfeleinek hadsorait. […]
.
Kéziratos hírlapjai, amelyek a diéta, majd a megyegy?lések eseményeir?l vitték szét a rég várt híreket, rendkívüli munkabírásról tettek tanúbizonyságot, és ismertté tették nevét az ellenzék vezet?i körében és a legtávolabbi megyékben egyaránt. A Hatalom persze eltiltotta a vállalkozástól, majd pedig, amikor nem engedelmeskedett, elfogatta és h?tlenségi perben elítélte ?t. Ezzel sikerült viszont ?t a nemzeti ügy mártírjává tennie, aki közben a fogság próbáját is kiállta, tovább olvasott és tanult. A Pesti Hirlapban, amelyet a politikai enyhülés jeleként kapott kezébe (1841), az új magyar politikai sajtót, a közvélemény alakítóját, a reformok ügyének vitafórumát teremtette meg. […]
.
1844-re Kossuth oly jelent?s politikai tényez?vé n?tte ki magát, hogy társadalmi egyesületek, f?leg a hazai ipar védelmére létrehozott országos szervezet, a Védegylet megalakításával olyan új, széles kör? m?ködési formát tudott létrehozni, amely 139 vidéki, helyi egyleti fiókjával behálózta az országot, és az ellenzéki politikai párt alapjait teremtette meg (1844). […] Kossuth fáradhatatlan részvételével megszületett az Ellenzéki Párt, majd sikerült neki, nem kis küzdelmek árán, az 1847 végén induló országgy?lés szerepl?i közé, Pest megye követeként bekerülnie. […]
.
Társadalmi visszhang, történelmi alkalom
.
Kossuth a nemesség fia, ezt nem tudja, nem is akarja megtagadni. Ragaszkodott ahhoz, hogy az átalakulás és az új rend kiépítése során a nemesség vezet? szerepe valahogy megmaradjon. Politikai programja azonban messze túlmutatott a pusztán nemesi érdeken. A nemeseket rábeszéléssel, agitációval valósággal beleszorítja, belehajtja abba, hogy vállalják a polgári átalakulásban rájuk váró szerepet, és lépjenek túl a korhadó feudalizmuson. […] A nemesi reformmozgalom számára egyre szélesebb tömegbázist szervez, a nem nemes értelmiségi, polgári elemek bevonásával, és az „érdekegyesítés” programjával küzd azért az új nemzetért, amelynek a nem nemesek, parasztok is tagjai. Csak ez az új nemzet lehet képes arra, hogy önállóságát, szabad mozgását biztosítani tudja, és alárendelt helyzetéb?l szabaduljon.
Ezt a programot természetesen nem azonnal, készen, végs? formában képviseli. Az, amit így összefoglaltunk, a forradalomig tartó, mintegy két évtizedes pályafutása egészének mérlege. Ha fejl?désében nézzük ?t, meglátjuk azt is, mint indul el a rendi ellenzék soraiból a jöv? felé, mint ismeri fel a f?bb kérdéseket és összefüggéseket, mint próbál rájuk feleletet találni, ahogy végigmegy a reformkor küzdelmes politikai iskoláján. […] A célok egyre világosabbak, a harcköre és intenzitása egyre n?. Eszközei sorra elkészülnek, és mid?n a döntés történelmi pillanata elérkezik, Kossuth élni tud ezekkel az eszközökkel és a forradalmi helyzet új lehet?ségeivel.
.
Ez magyarázza Kossuth egyre magasabbra ível? pályafutását. Az egyéni tehetség, a szó, az írás és a találékony szervez?er? adománya önmagában sem kevés, de még nem elég. Kossuth szavának az adott zeng? visszhangot, szervez? kezével azért tudott embereket vagy éppen tömegeket mozdítani, mert valóban az emberek, tömegek olyan problémáit és törekvéseit fejezte ki, amelyek a fejl?dés adott szakaszában id?szer?ek voltak. Az egyéni tehetség mellett ez a második tényez?: a társadalmi visszhang, a társadalmi er?.
.
A harmadik tényez? pedig a történelmi alkalom, a nemzetközi politika alakulása, az a forradalmi válság, amely megdöntötte a reformtörekvések hatalmi akadályait.
A sikert 1848-ban, hosszabb folyamat eredményeként, az a pillanat hozta meg, amelyben e három lényeges tényez? végül – átmenetileg – találkozott. Ez a folyamat és végül ez a találkozás bontotta ki Kossuth tehetségének szárnyait, ez emelte ki ?t mind magasabbra kortársai fölé, ez magyarázza nemzetközi kultuszát és azt, hogy osztályrészéül ily emlékezetes történelmi szerep jutott.
.
Emigrációban
.
Id?s korában, hazájától távol, Kossuth maga is eltöprengett azon, hogy mit sikerült élete folyamán elérnie. Mert az emigrációban, bár sokat tett az ország külföldi megismertetése érdekében, ténylegesen sikeres akciókat, koncepciókat már nem állt módjában kezdeményezni. […] Az a figyelmet érdeml? alkotmányterv, amelyet Kossuth kütahyai szám?zetésében, 1851-ben, a soknemzetiség? állam berendezésére 1848/49 tanulságaként kidolgozott, legfeljebb az utókor elismerését keltheti fel. Hiányzott mell?le nemcsak a harmadik, hanem a második tényez?, a hazai politikai közvélemény, a társadalmi er?k támogatása is. S ez áll az 1860-as évek elején született Duna-konföderációs tervre is, azzal a kiegészítéssel, hogy az a hazai politikai közvéleményben inkább ellenkezéssel találkozott. […]
.
A választ az ilyen kérdésekre maradandó érvénnyel Deák Ferenc 1867- ben így fogalmazta meg: „Magyarország közjogának történetében legfontosabb korszakot képez az az átalakulás, mely 1847/48-ban tétetett, mert e nélkül a korszak igényei s a fejl?d? eszmék hatalma rég eltörölték volna alkotmányunkat. Ezen átalakulást össze fogja kötni a történelem azon férfiúnak nevével, ki azt 1848-ban megindította s ernyedetlen eréllyel keresztülvitte. Dacára a bekövetkezett szerencsétlen eseményeknek, m?vének ezen része fönmaradt és fön fog maradni, míg nemzetünk él és országunk áll, s ehhez a nemzet emléke és hálája lesz mindig csatolva.”
.
Kossuth Lajos arcképe 1890-b?l
JÓKAI MÓR: A magyar nemzet története regényes rajzokban
Kossuth Lajos neve maga egy korszakot képez a magyar nemzet történetében, s alakja, bár mindig egyenl? nagyságban, három különböz? világításban áll el?ttünk. Az els?t az alkotmány újjáalakulásáig keresztülvitt m?ködése, a másodikat a kormányzása, a harmadikat az emigratio vezetése szolgáltatja.
Mint hírlapíró kezdte. A szó minden értelmében „író”; mert az egész lapot maga írta, és az a lap nem nyomtatva, hanem írva sokszorosíttaték.
Az 1832-iki országgy?lés Rendei határozák el, hogy üléseik folyamáról „Országgy?lési Értesít?” adassék ki. A nyomtatásban sokszorosítást a kormány nem engedte meg: még a k?nyomat használatát is betiltá! Azt azonban nem akadályozhatta meg, hogy írott tudósítások szerkesztessenek. Ezzel lett megbízva Kossuth, aki akkor fiatal ügyvéd volt, s mint absentium ablegatus vett részt az ülésekben. Az „Országgy?lési Értesít?t” a pozsonyi fiatalság, többnyire tanulók írták le „dictando”, apró, csaknem nyomtatáshoz hasonló bet?kkel, s ezek lettek zárt levélborítékban a megyéknek megküldve.[1]
Az országgy?lési szak bevégeztével Kossuth Budapestre jött, s itt folytatá az írott lapot, „Törvényhatósági Értesít?” cím alatt. Fényes irálya, szabad eszméi, genialis szelleme nagy sikert vívtak ki a sz?k olvasókörben. Alig volt több száz el?fizet?jénél.
Emiatt vetteté fogságra a kormány Kossuthot. S a börtön rideg volt, a bánásmód szigorú. Egyévi vizsgálati fogság után háromévi szabadságvesztésre szólt az ítélet. S e nehéz börtönben Kossuth szelleme nem homályosult el, mint Lovassy Lászlóé, nem is lankadt el, mint a Martinovics-per foglyaié; hanem megérett és kim?vel?dött.
I. Ferenc meghalt, új király, V. Ferdinánd lépett a trónra: új országgy?lés lett egybehíva, új kancellár foglalta el a bécsi magyar palotában a helyét; enyhébb korszak vette kezdetét. A kormány engedélyt adott Landerer pesti nyomdásznak egy szabadelv? lap kiadására. Ez volt a Pesti Hírlap. A politikai okok miatt elítéltek kegyelem útján kibocsátattak börtönükb?l, s Kossuth lett a Pesti Hírlap szerkeszt?je.
Amint a felülr?l jöv? nyomás megsz?nt, a magyar ellenzék sem harcolt többé oly elkeseredetten a kormány ellen. Kossuth lapszerkeszt?i m?ködésére nem volt befolyása a börtönben kiállt keser?ségek emlékének. De annál lángolóbb hévvel írt a nép jogai, a jobbágyok felszabadítása, a közteherviselés, a jogegyenl?ség mellett.
S a közteherviselés, a nemesség megadóztatása nem volt háladatos babérterm? liget. Az ilyen szavak még tán ma sem találnak általános lelkesedésre:
„Jól rendezett státusban az adótóli mentesség – polgári lealacsonyítás. Ki az, ki Angliában, Frankhonban, a szabad Amerikában adót nem fizet? A rabszolga, a béres cseléd, a koldus: a szegény, akinek semmije sincs. Ki az, ki adót nálunk nem fizet? Megnevezés nélkül is mindenki tudja. Amott a státus a szolgától, a koldustól adót nem kíván, mert nem adott neki semmit, amiért kívánhatna; nekünk az édes hon anyatejének színét adá, s mi éppen azért nem adózunk! Boldog Isten! Mint hever e földön parlagon annyi rejtett kincs; mi minden nincs itt, aminek lenni kellene: s ti azt mondjátok, hogy e hont szeretitek, s mégis e h?n szeretett hon javára, díszére, boldogságára évenként egy-kétszáz ezer font sterlinget adózni nem akartok, amíg népetek milliót adózik! –”
Az országnak minden szabadelv? férfia egyetértett e nézetekkel, s e nézetek érvényesültek is az 1842/44-diki országgy?lésen.
Kossuth volt a magyar hírlapirodalomnak megteremt?je. ? tette a sajtót „óramutatóvá a nemzet életében, hajnalcsillagává a világosság napjának, a jelen izzadó munkásává, mely a jöv?t el?készíti; éleszt? fuvalmává a rejtekben csillámló eszmeszikrának; ?révé a jogszer?ségnek; reményhorgonyává a szenved?knek, zászlóvá, mely körül tábort üssenek, kiket egyenl? elvek vezetnek.”
Kossuth határozott demokrata elvei mellett is a megyei önkormányzat szószólója volt: ezt védte a Pesti Hírlap. E politikai elvvel szemközt állt az a másik szintén szabadelv? nézet, mely a felel?s kormányzatot, s az abból kifolyó centralisatiót t?zte zászlajára.
Mid?n Kossuth a Pesti Hírlap szerkesztését?l visszalépett, a kiadójával történt meghasonlás miatt, a lap a szabadelv? ellenzék organuma maradt ugyan, de a centralista politikusok vezetése mellett.
Kossuth nem kapott a kormánytól engedélyt új lap megindítására: bár maga felment is Bécsbe Metternichet felvilágosítani. Metternich hajlandó volt azt megadni Kossuthnak: de a kancellár, Apponyi György, megtagadta t?le.
Ekkor a nemzetgazdászat terén indított meg új élénk mozgalmat Kossuth a „Védegylet” – „Gyár- és iparegylet” életbe léptetésével. Mily hatással voltak ez eszmék a közéletre, arról tanúskodott az 1846-iki budapesti iparkiállítás.
1847. január 13-ikán meghalt József nádor, miután az el?z? évben ötvenéves nádorságának jubileumát megérte.
Semmi sem jellemzi Kossuth lelkivilágát oly híven, mint azon emlékbeszéde, melyet a meghalt nádor felett tartott, Pest megye rendeinek gy?lése el?tt: remekét a szónoklati irálynak.[2]
„Tekintetes Rendek. F?herceg József nádor halála a magyar nemzetcsaládra közegyetemes bánatot hozott.
Korunknak viszontagságai, pártok és érdekek küzdelme s ellenkez? meggy?z?dések, ellenkez? indulatok tusái megszaggatták e honnak fiai közt a testvériség kötelékeit; de a meghasonlott testvértáborok osztatlan pietással, osztatlan szeretettel tekintettek mégis az ?sz nádorra, ki, mint a nemzetcsalád patriárkája állott a táborok között, harcainkban is éreztetve velünk, hogy testvérek vagyunk. – S most, mid?n földi pályáját végzé, testvéri bánattal állunk sírja körül; testvéri fájdalommal érezzük, hogy kid?lt közülünk a nemzetcsalád f?nöke, testvéri pietással mondjuk mindnyájan: legyen áldott közöttünk emlékezete.
Nádorságának félszázada eseményteljes nehéz korszak volt. Látta futásban a királyi házat és ingadozni látta trónusát – látott e hon földén gy?zedelmes ellenséget az ingadozó királyi szék körül és a gy?zelmes ellenséggel szemközt törhetetlen h?ségben e nemzetet, mely vérét patakokban ontá s áldozatait halomra hozá oly harcban, mely eredetileg miénk csak azért vala, mivelhogy a királyunké volt. – És látta, miként a béke az országra nem hozott vigasztalást, hanem hozta az alkotmány felfüggesztését.
És látta felébredni e nemzetet, s férfias állásában az újjászületés frigyét megkötni az ?sz királlyal, kinek legnagyobb tette az vala, hogy tévedését meg tudta bánni, s azt bevallani elég er?s volt. És látta: miként e frigykötésb?l egy ifjú új nemzetélet keletkezik, melynek legels? védje ? vala, ki feltartóztatott ez új életre mért nem egy csapást, vagy enyhítgeté, hogyha lesújtott. – Látta pályája kezdetén nemzetéletünk zálogát, a magyar nyelvet, a szegény földm?ves szerény lakai közt bujdokolni és látta pályája végén a királyi széken helyet foglalni, s akinek karján nemzetiségünk a kunyhóból fel a trónra emelkedett, az ?, a nemzet nádora volt! – Látott maga körül egy új nemzedéket támadni, mely megoldja a múltnak láncait – látta megifjulni a nemzetet s az új kor új szükségeib?l új eszmék pajzsán emelkedni a nép iránti örök igazság hajlamát, mely nélkül e honnak jövend?je nincs. És ?, az agg nádor, míg testben a sír felé hanyatlott, lélekben, érzelemben, az ifjodó nemzettel lépést tartva, együtt ifjodott. – Élte alkonyába a nemzet újjászületésének napkölte vegyült.
Mondják, hogy kevéssel halála el?tt magát amaz ?s királyi lak ablakához viteté, miszerint Pestet még egyszer lássa. És ha e végbúcsú pillanatában elvonult lelke el?tt Pest város képe, min? volt akkor, mid?n azon ablakból, mint nádor, el?ször nézett le Pestre; s ha megtöredez? szemei látták a képet, mely virító ifjúságában terült el a haldokló el?tt e nagyszer? percben, lehetetlen volt át nem rezegni lelkét a gondolatnak, hogy a f?város eme két képében a magyar nemzet képét szemléli: amin? volt, mid?n ? a nádori székre lépett és amin? most, mid?n leszáll.
Jövend?nk Isten kezében van; Isten kezében van, aki bért csak a munkának ad; Isten kezében, aki tán nem hagy el, ha mi magunkat nem hagyjuk el. De bár legyen jó, legyen balszerencse, mit a végzet önérdemünk, vagy önb?nünk által e nemzetre mérend, az utóbbi ötven év nagyszer? históriai emlékezete mindenesetre igazolni fogja a kés? kor el?tt is a közfájdalmat, melyet József nádor halála fölött az egész nemzet érez.
Ámde Pest megye Rendeinek e nemzeti közfájdalomból nem másokéhoz hasonló, hanem sokszoros osztályrész jutott; annál nagyobb osztályrész jutott, minél közvetlenebb, minél kedvesebb volt azon kapocs, mely e nemes megyét a dics?ült nádorf?ispánhoz köté. A veszteség perce igen érzékeny emlékeztet?, s a tekintetes Rendek most a veszteség percében bizonyosan elevenen érzik, mi sokszoros hálával, a szeretetnek és pietásnak mi szent emlékezetével tartoznak a mi meghalt örökös f?ispánunknak.
A megyei institutio sokkal hatásosabb támasza ez ország szabadságának, mintsem hogy ne volnának irigyei, kik minden lépésnyi tért, melyet a megyei rendszer veszít, az országló hatalom nyereségének vélnek, s inkább hajlongva ennek, mint szeretve amazt, e szerint cselekszenek. Innen van aztán, hogy sok testvérmegyénk egész élete hosszú id?kön át nem egyéb, mint örökös szomorú harc a f?ispánnal. A tekintetes Rendek megholt nádor f?ispánunk korából a szomorú harc kellemetlenségeit nem ismerik. ? dics?ségét s örömét a tekintetes Rendek jogainak nem csonkításában, hanem meg?rzésében, méltányos kívánataiknak nem hatalomfitogtató visszautasításában, hanem teljesítésében, az id?k súlyának, az el?gördül? ütközési köveknek nem szaporításában, hanem elhárításában, legalább enyhítésében keresi; s mind közvetlen kormányzatában, mind kivált a legközelebbi legnehezebb id?kben helyetteseinek választásában s választási módjában közöttünk mindig a békének, az egyetértésnek, a bizalomnak ?rangyala volt.
Ó, bár tanulnának példáján mások! De ki volna azon vakmer?, aki magáról hinni vagy állítani merné, hogy ? hívebb bírája s jobb tanácsadója a királynak, hívebb támasza az országló hatalomnak, mint volt e megyének dics?ült f?ispánja – egyik király testvére, a másiknak bátyja? És ím, f?ispán sohasem vélte, hogy hasznos szolgálatot teszen a királynak – ha vagy megtámadja a megye jogait, vagy többségvadászva, pártszenvedelmek tusáiba keveredve s kegyeit politikai rokonszenvekhez mérve, szór egyenetlenséget a rendek soraiba: hanem inkább tettel, példával mutatta meg, hogy azon f?ispán szolgálja legjobban királyát, ki a pártok fölött áll, s ezen állásában a megye jogait, a megye szabadságát legvallásosabban respektálja.
A t. rendek bizonyosan legel?bb lesznek készségben s közremunkálásban, ha a jöv? országgy?lés a dics?ült nádor emlékezetét ?hozzá s a nemzethez méltóan megörökíteni akarandja most a halandóság kikerülhetetlen csapása mellett, egyéb alig van tehetségünkben, minthogy azon bánatot, melyet lelkünk mélyében érzünk, a felolvasott fels?bb intézmény értelmében küls? jelekkel is kimutatjuk –, s tisztvisel?inket is hivatalos eljárásainknál pecsétben és más egyebekben hasonlóra utasítjuk, s egyszersmind hogy szívünknek ?szinte adóját, Pest megye Rendeinek ?szinte fájdalmát jegyz?könyvünkbe iktassuk, s a f?herceg István ?fenségéhez intézend? felírásban is kifejezzük.
Helyén lesz ez annyival inkább, mert viszonyaink ?fensége irányában – Istennek hála, akként alakulnak, hogy amint óhajtom, hogy ?fenségének felejthetetlen atyja elvesztése feletti méltó fájdalmát enyhít? vigasztalásul szolgáljon az, hogy bánatában az egész nemzet, Pest megye Rendei pedig keservesen osztoznak, úgy viszont Pest megye Rendei bizonyosan egy szívvel-lélekkel oly érzelemt?l lelkesítvék, miszerint a saját fájdalmuk enyhít? vigasztalóját ?fenségében találnák.
Egy szeretett nádornak halála nem olyan esemény, mely felett csak bánatot szabad érezni, itt az emberi szív gyászához a polgárkebel gondjai csatlakoznak, s ha nemcsak saját meggy?z?désemet kérdezem, hanem figyelmet vetek a népérzelem minden manifestatióira, melyeket úton-útfélen és magánhelyeken tapasztalunk, tagadhatatlan tény gyanánt állíthatom, miként a rendszernek, különösen Pest megye rendeinek egyetemes közkívánata, hogy István f?herceg választassék az ország nádorává.
És én nem vonakodom kimondani, miként ezen közkívánatban van ugyan része a dics?ült atya iránti pietásnak, van része az emberi szív azon nemes hajlamának, miszerint ragaszkodását a szeretett atyáról a reményteljes örökösre általviszi; de az István f?herceg nádorsága iránti nemzeti közóhajtás több, sokkal több, mint pusztán a hála és pietás kifolyása, s?t inkább a körülmények komoly megfontolására s a politikai okszer?ség számbavételére alapított józan statusbölcsesség. Minekünk az izgatott harcban oly nádorra van szükségünk, ki a pártküzdelmek szenvedelmén felül s kívül állva, nem pártnak, hanem a nemzetnek embere legyen. – Én azon nádort István f?hercegben remélem, mind születési magas állásánál fogva, mely ?t a magánéleti súrlódásokon, a magánérdekek nepoticus indulatain felülemeli, mind azon kegyeletes befolyásánál fogva, melyet oly atyának, amin? az övé volt, emlékezete a kedélyes örökösre természetesen gyakorol és kell gyakorolnia azon szívemel? tapasztalatnak, miszerint atyja sírjánál, hol a hízelgés megsz?nik, mert semmit sem várhat többé – azt kell látnia, hogy ezen út az, melyen e nemes szeretetet mind magának megnyernie, mind az uralkodóház iránt megtartania lehet. – Nekünk oly nádorra van szükségünk, ki elég magas állású legyen, miszerint se annak ne legyen kitéve, hogy az intrikák engedelmes eszközévé törpíttessék, sem annak, hogy ha ezzé törpülni nem akarna, elmell?ztessék s befolyásában megbéníttassék: én ezen óhajtásom valóságának garantiáját István f?hercegben találom. Nekünk oly nádorra van szükségünk, ki ha esküvel fogadandó tiszte szerint a trónusnál alkotmányunk védelmére kel, tettéhez még csak árnyéka se férhessen azon gyanúsításnak, hogy mid?n a magyart, a magyarnak alkotmányát, önállását, nemzetiségét védi, a dynastia érdeke ellen cselekednék; s?t kinek szava és személye már magában gy?z? ok, magában garantia legyen, hogy épp azért védi az alkotmányt s az ország nemzeti érdekeit, mert fejedelmének s a királyi háznak érdekeit szívén viseli. – Én az ily nádort István f?hercegben találom. – Nekünk oly nádorra van szükségünk, ki mid?n ekként a pártok felett király és nemzet között közvetít? kapocs gyanánt áll, ez állásában szívvel-lélekkel magyar legyen. És István f?herceg magyarnak született, magyarnak neveltetett, ? e honnak nem adoptív polgára, ? e hazának született édes gyermeke, ki egy leveg?n n?tt fel mivelünk, kit a hazában atyjának, anyjának sírja, atyja életének minden lépten szemébe t?n? nyomdokai, bölcs?jében els? szívdobbanása, gyermekkorának kedves emléke, ifjúkorának els? eszmélete csatolnak. – Neki nem lehet e nemzetet nem szeretnie. Nekünk oly nádorra van szükségünk, ki a szabadság közepette növekedve, a szabadságban rémképet nem lát, s egy szabad nemzet eleven vérpezsgésében nem szaglál rendbontó féktelenséget. István f?herceg közöttünk született, közöttünk n?tt fel, lelke az újjászület? nemzet új életének szabad legében er?södött. Amit még azon okok mellett egyéniségér?l mondhatnék, tilt szerénysége, tilt önjellemem, mely él? emberr?l inkább keveset szól, hogysem hízelegni látszassék; de úgy gondolom, eleget mondék, miszerint motiválva véljem, hogy Pest megye rendeinek nemcsak kegyeletb?l, hanem alapos okoknál fogva közkívánatuk, hogy István f?herceg választassék országunk nádorává.
És íme, itt van el?ttünk a legfels?bb intézmény, miszerint tudósíttatunk, hogy ?felsége a király István f?herceg ?fenségét ideiglenes s a jöv? országgy?lésén történend? nádorválasztásig Magyarország királyi helytartójává s mint ilyen, többek között ezen nemes megye f?ispánjává kinevezni méltóztatott.
Miután így a királyi helytartóság, mint az ahhoz kapcsolt hétszemélyes táblai elnökség, Pest megyei f?ispánság s Jászkunok grófbírósága törvény által állandóan és örökösen egyenesen a nádori méltósághoz van kötve, ha legkevesebb okot látnék azon hiedelemre, hogy ezen kinevezés által akár a nádori méltóság és ahhoz törvényesen kapcsolt tisztségek hatáskörének, akár pedig magának a nádorválasztás körüli nemzeti jognak csorbítása, vagy elmell?zése céloztatik, el nem mulasztanám az iránti aggodalmaimat kijelenteni.
De miután ?felsége nyíltan kimondja, hogy ezen kinevezést múlt históriai példák nyomán csak ideiglenesen s a jöv? országgy?lési nádorválasztásig teszi, aggodalomra okot teljességgel nem látok, s?t teljesen meg vagyok nyugtatva, hogy ezen ideiglenes kinevezés a nádori méltóságot s a nádorválasztási jogot nem sérti, nem sértheti és sérteni nem is akarja, és találok teljes megnyugtatást különösen abban is, hogy ?felsége ideiglenesen nem mást, mint egyenesen István f?herceget méltóztatott kinevezni, mert én ezen legfels?bb intézvényt az el?adottak szerint a legtávolabbról sem vehetem annak, mintha ?felsége a nádorválasztást vagy mell?zi vagy megel?zni akarta volna: hanem veszem egyenesen annak, ami, t.i. hogy ?felsége a nemzet egyetemes óhajtását megértette, s kegyes figyelmére méltatá, s a dics?ült nádor halálát gyászoló s e gyász közben a jövend? iránt aggódó nemzetet sietett azon hajlandóságáróli biztosításával megvigasztalni, hogy a minden esetben csalhatatlanul nyilatkozó köznemzeti akarattól a törvényes id? alatt megtartandó országgy?lésen kegyelmes királyi szentesítését nem fogja megtagadni.
És én mint ellenzék embere, ki kötelességemnek ismerem a kormány eljárását mindig ?rszemmel kísérni, s ha meggy?z?désem szerint, törvénytelent vagy rosszat teszen, azt olyannak ?szintén kijelenteni, hasonló ?szinteséggel kötelességemnek tartom ily örvendetes alkalommal kinyilatkoztatni nemcsak hogy az jól és helyesen történt, hanem egyszersmind szíves elismeréssel azt is kimondani, hogy a nemzeti közóhajtás iránt ezen ideiglenes intézkedésben tanúsított figyelemmel sok kétes gond és aggodalom l?n a nemzetr?l elhárítva.
És azért én, fentebbi észrevételeim folytán, ?felsége felolvasott kegyelmes intézményét jegyz?könyvileg örvendetes tudomásul vétetni kívánom, s alázatos felírásban ?felségének úgy ezt, valamint azt is kijelenteni indítványozom, hogy Pest megye Rendei István f?herceget kívánván nádornak választani, ?felségének ezen ideiglenes intézkedésében a nemzeti közóhajtás szíves készség? méltánylatát és annak biztosítását találják, hogy a nádorválasztó országgy?lés a törvényes id? alatt meg fog tartatni, s ott ?felsége az István f?herceg választása mellett országosan is nyilatkozandó közakaratot királyi helybenhagyásával szentesítendi.
Ezen alázatos indítványommal természetes kapcsolatban van, hogy cs. kir. f?herceg István ?fenségéhez hasonlóan felírjunk, s remény- és bizalomteljesen kijelentsük: miként a szenvedett közös csapásnál kedves vigasztalásunkra szolgál, hogy ezen ideiglenes viszonyban, melybe a nemzeti közóhajtással találkozó legfels?bb kinevezés következtében vele lépni szerencsénk van, megnyugtató zálogát találhatjuk annak, hogy ezen kedves viszony a legközelebbi országgy?lésen a király és nemzet közös akaratával állandósíttatni fog.
Egyszersmind úgy szívünk érzelmével, mint illem- és tisztelettel megegyez?nek vélem, hogy díszes küldöttség neveztessék, mely ?fenségét Budára érkezésekor – mihelyt a gyász körülményei megengedik, üdvözölje, s f?ispáni székének ünnepélyes elfoglalására felkérje.
Végezetül ?fenségének nádorrá választását a jöv? országgy?lésre küldend? követeiknek már most határozatilag utasításba adatni, s ezen határozatainkról az ország törvényhatóságait egyetértésüket kérve – körlevél által értesíteni indítványozom.”
Így szólt az elhunyt nádorról és a dynastiáról „az”, aki évekig fogságot szenvedett – a szabadelv? eszmék terjesztése miatt.
Ez a speciális jellemvonása a magyar államférfinak, aki – mid?n a haza, a közérdek forog kérdésben, el tudja felejteni saját méltatlan szenvedéseit.
Minek kellett történni 1847. január 25-ike és 1849. ápril 14-ike között, hogy ugyanaz, ki a fentebbi beszédet tartá, a „trónvesztés” aktáját indítványozza?
[1] 1836-ban magam is részt vettem e leírásban, mint pozsonyi diák, s ez id?t?l maradt meg mind mostanáig a nyomtatásnál is s?r?bb írásmódom.
[2] Még eddig tudtommal nyomtatásban meg nem jelent. J. M.
Forrás:
historia.hu
http://www.historia.hu/archivum/2002/020910kosary.htm
mek.niif.hu
http://mek.niif.hu/00800/00840/html/jokai208.htm
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
