Bátai Tibor : Egy vereség állomásai

 

 

 

1

 

                                                          Minek tovább, ha nincs miért?

                                                          Ajkam fölrepedt és csorba a bögre —

                                                          Elgondolom, a hangya mint örül,

                                                          Ha az asztalról morzsa hull a földre.

 

                                                          Kérgét eldobja, vedlik a platán,

                                                          Hozzám erősebben odanőtt a kéreg,

                                                          A páncéling, az önként felöltött,

                                                          Úgy szorít, hogy levetni már félek.

 

2

 

                                                          Azt képzelem, hogy pók vagyok,

                                                          Hálómba fogok fényes bogarat,

                                                          De földönfutó bogárként végül is

                                                          Menekülök, s a háló rámakad.

 

                                                          Nem fut a mozdony, nem vet parazsat,

                                                          Nem fog lángot a kalász,

                                                          Csillag sem világlik az égen,

                                                          Ne keress ott, ahol tudhatod, nem találsz.

 

3

 

                                                          Árad a sötét, ellep.

                                                          Egy szál sugárban silbakol a fény.

                                                          Bátorítaná magát, de hiába:

                                                          Hűlt helye marad csak őrhelyén.

 

                                                          Sűrűsödik az éjszaka,

                                                          Nehéz párává összeáll.

                                                          Észrevétlenül bekerít,

                                                          De még nem támad: jelre vár.

 

4

 

                                                          Fűszálak szuronyán menetel a csönd,

                                                          Tudom, hiába várom a zenét —

                                                          Szelíden, némán gyászol a tücsök,

                                                          S elföldeli törött hangszerét.

 

                                                          Már megértem: ez a rend,

                                                          Nem rémülök, húr hogyha pattan —

                                                          Érzem, ahogyan gyengülök,

                                                          Sebemből szivárog, elfolyik a dallam.

 

5

 

                                                          Fejszémnek csak a nyele veszett —

                                                          Akad még vad és tág vadászmező,

                                                          Mégis: vesztett harc ez is,

                                                          Vesztett, és késhegyre menő.

 

                                                          Bosszút érte! — tétován pördült

                                                          (Ó szemérem!), s lehullt a levél. Halott.

                                                          Virágok élén most feni kését

                                                          A gyilkos, aki én vagyok.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bátai Tibor
Szerző Bátai Tibor 356 Írás
1969-ben, még gimnazistaként vetettem papírra az első szét nem tépett versszerű sorokat, és 1974-ben Vasy Gézának köszönhetően már megjelenés előtt álltam egy folyóirat irodalmi mellékletében. A szerkesztőségi cenzor azonban több írásomat kifejezetten rendszerellenesnek minősítette, így „letiltottak”. Ez annyira megviselt, hogy ’88/89-ig gyakorlatilag egy árva sort sem írtam. Akkor azonban kiderült, hogy mégsem sikerült kigyógyulnom az írásból. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Eddig két nyomtatott kötetem jelent meg, az első 1996-ban, az Auktornál, Égtájak merőlegesén, a második 1998-ban, a Codex Printnél, A gyújtópont tökélye címmel. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az internetes irodalmi oldalak közül rendszeresen publikálok az ARTpresszóban, az alkoTÓházban, a Dokkon, a Héttoronyban, a Lenolaj kulturális online műhelyben, A Hetedik online irodalmi és kulturális folyóiratban, a Holdkatlanban és a 2018-ban Litera-Túra címmel elindult online művészeti folyóiratban. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ 2012 novemberében Stációk, valamint Palackposta címmel, Pethes Mária, illetve Szokolay Zoltán előszavával két elektronikus kötetem látott napvilágot az E-book Könyvház és Kiadó gondozásában. Platónról, több ülésben című versciklusom néhány darabja megjelent a Stádium folyóirat 2013. évi számaiban. A Búvópatak 2016. júniusi és júliusi számaiban szintén megjelent két írásom. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ ∙A Héttorony szerkesztőségének döntése alapján líra kategóriában 2014-ben elnyertem az internetes irodalmi magazint alapító Verő Lászlóról elnevezett, évente kiosztott díjat. 2018 áprilisában átvehettem az A Hetedik szerkesztőségének elismerő oklevelét a 2018. évi József Attila Vers-Dal Fesztiválra küldött verseim kiemelkedő színvonaláért. ↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔↔ Az elmúlt években több mint húsz versem került fel szerb fordításban is a Szabadkán élő Fehér Illés Ezüst híd – Srebrni most címmel működtetett kétnyelvű műfordítói blogjára.