Kavyamitra Maróti György : Három az egyben: kóanok

 

Így hallottam.

 

Egy napon egy fiatal szerzetes épp kijelölt kolostorába tartott, amikor egy nagy, hömpölyg? folyam állta el útját. Tanácstalanul bámulta a lomhán, ámde zajosan görg? hatalmas vizet, és csak állt, állt a parton, azon töprengve, hogy a csudába jusson át ezen a szörny? nagy folyón.

Már le is tett szándékáról, mikor észrevette, hogy egy neves, ismert tanítómester ballag éppen a túlparton.

„No” – gondolta -, „ha valaki segíthet rajtam, hát az épp ?.”

Hamar összeszedte bátorságát meg hangerejét, s átkiáltott a túlsó parton baktató Mesternek:

“Ó bölcsek bölcse! bocsásd meg, hogy megzavarlak elmélyedésedben, de meg tudnád-e mondani, miként juthatok át e folyó túlsó partjára?”

A bölcs mester elt?n?dött egy pillanatra, végigmérte a folyam látható hosszát, aztán visszakiáltott:

“Fiam! hisz épp ott vagy!”

 

*          *          *

 

Még a zen Japánba kerülése el?tt történt. A tendai-követ? tanítványok meditációt tanultak.

Egy napon négy jóbarát megállapodott, hogy hét napig gyakorolni fogják a “csöndet”.

Telt az els? nap: csöndes is volt mindegyikük.

A meditatív gyakorlat sok széppel, jóval kecsegtetett.

Leszállt ám az éj, az olajlámpák fényei pislákolni kezdtek: az egyik tanítvány egy kevés id? múlva nem bírta tovább, odaszólt a szolgálónak:

“Barátom! tedd rendbe azokat a lámpásokat!”

No, meglep?dött ezen a másik, mert hát megszegte fogadalmát az egyikük, és gyorsan meg is jegyezte:

“De hát nem azt fogadtuk meg, hogy egy héten át semmit sem szólunk?”

“Ej! ti ostobák!” – szisszent föl a harmadik -. “Miért szólaltatok meg?”

Nagy elégedettséggel sóhajtott a negyedik tanuló:

“Nahát! én vagyok az egyetlen, akinek sikerült megtartania a hallgatási fogadalmat.” – és jóíz?t kuncogott.

 

*          *          *

 

Két igen mély gondolkodású buddhista szerzetes hallgatási fogadalmat tett, no meg azt is elhatározták – er?sen -, hogy n?höz soha, semmi körülmények között nem nyúlnak, de még csak rá se néznek a n?kre.

Hát, nem is beszéltek sokat, meg nem is….

Egy napon átküldték ?ket a ***-kolostorból a ****-i kolostorba.

Mentek, mentek és mendegéltek.

Útjukban elértek egy patakhoz.
Nem volt épp mély a patak, de rendesen ott volt.

A partján meg –  ahová barátaink kerültek -, egy gyönyör? n? toporgott tétován, szép, selyem kimonóban. Nyilván töprengett, hogyan is juthatna át a vízfolyáson anélkül, hogy szép hosszú kimonója elázzék.

xxx testvér gyorsan elfordult, szemét betakarta, fogadalmához híven, ám yyy-testvérünk, kapta a n?t derékon, átvitte a patak túlpartjára, talpra állította, s már indult is tovább.

xxx – hisz megfogadta, hogy nem szól – hallgatott, de nagyon rágta a méreg. Hisz testvére nem csak ránézett egy n?re, de ölébe vette…pfúj! Borzalom!

De csak hallgatott, mer’ nem volt b?beszéd?.

Alkonyatra a ****-i kolostorhoz értek, szíves vendégekként fogadták ?ket, tisztes vacsorával.

Vacsora közben xxx-testvérünk mély hallgatásba burkolódzott, de csak rágta a métely. Testvére…ajjaj!

Megkapták szép, közös szobájukat estére: tértek is benne nyugovóra. Mármint yyy-testvér hamarost elaludt, de…

xxx szerzetest nem hágyta alunni a fene nagy indulat.

Töprengett, töprengett a hajnal szürkületéig, akkor aztán nem bírta tovább, hallgatási fogadalom té- vagy tova, fölrázta békésen alvó barátját, s így szólt:

“Testvér! nem hágy aludni, mondanom kell valamit! Nem elég, hogy ráemelted szemed egy n?re – és még milyen szépre! -, de bizony megfogtad, átölelted, s magaddal vitted  a patakon által! Nem volt ez helyes!

Nem volt helyes ez, testvérem!”

A másik álmos szemmel ránézett, aztán csak azt mondta: “Jaj testvérem! Én már rég letettem! Te még mindig viszed?”

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.