George Tumpeck : Körforgás

*

 

 

A hóvirág szomorkás lógó fejjel tolta félre az utolsó hópihét, majd megelégedve nézett körül a számára új világban.

     A Napocska sütött és sugarai kíváncsian tolakodtak az erdő fái között, a rigók éktelen csiripelésbe kezdtek, jelezték a tavasz közeledtét. Ilyenkor minden felgyorsul, minden és mindenki türelmetlen. A csermely levetve jégálarcát, most rohanó patakként viszi magával a tavalyi faleveleket, a letört ágak kétségbeesett kapaszkodással próbálnak helyükön maradni. Csak a varjú rikácsol felháborodottan, amikor egy-egy kukac riadtan húzza vissza tavaszváró fejecskéjét.

     A hóvirág is lassan szirmot s levelet bont, nem sejtve, ez a sietség közelebb viszi a beteljesedéshez, az örök virágálomhoz. A mennyei váza, egy nőnapi mosoly bőséges kárpótlás az életért, megszűnik a földhözragadtság, kiemelkedik a hétköznapi tömegből, és büszkén forgatja fejecskéjét. Meg sem fordul benne a gondolat, hogy függővé vált, hogy csak pár nap választja el a mennyei szemetest?l.

     A sors iróniája a felgyorsult idő, a beteljesedéssel eljövő, elkerülhetetlen pusztulás.

     Bezzeg a lusta szamárkóró, aki csak hetekkel később ébredezik, még januárban is egyenes derékkal szemléli azt a hópihét, ahonnan a következő generációs hóvirágnak kell kibújnia.

 

Legutóbb szerkesztette - George Tumpeck
Szerző George Tumpeck 301 Írás
BemutatkozásTumpeck György vagyok, 1953 nov. 14-én születtem Budapesten. 1985 óta élek Canadában, először Torontoban, majd az utóbbi pár évben Niagara Fallson. Hobbim a horgászás, szeretem a csendet, az egyedüllétet. Fotózással is foglakozom, és természetesen írok is. Társaságom szerint, jókedéjü, vidám emberke vagyok, én ezt inkább egy bohóc álarcának érzem