Berta Gyula : Négyes a lottón!

Általában nem mondhatom magamat szerencsésnek. Feleségem is szokta néha mondani: „Mit csináltál már megint, Te szerencsétlen?” Szóval, akarom mondani: ő sem mondhatott engemet eddig még szerencsésnek. Vagyis nem állandóan vagyok a Sors kedveltje. No, de sebaj, főleg ezen a héten már abszolút nem érdekel, mi a vélemény rólam, anyagiak vonalán. Ki, s hova sorol be. Kivételesen nem érdekel. Általában fájó szívvel olvasom a hírlapnak azt a részét, amely nyereményekkel, nyertesekkel foglalkozik, legyen bár totó, vagy akár lottó a szóban forgó szerencsejáték. Nem, nem irigységből, csak azért mégis ott van a gondolatomban, hogy én miért nem?

     Tudom a választ, már hogyne tudnám… Egyszerűen: Mert… Vagyis nem pontosan így, hanem: azért, mert! Szóval: csakazért sem.

     Ezen a héten azonban, szinte gongütésre megváltozott a hozzáállásom, a napi sajtó hozzáállásáról nem is beszélve! Történt ugyanis, hogy kihúzták! No és írtak is róla, az én általam megtett lottószámokról. Nem mindegyikről, csak amelyiket eltaláltam. Négyes!

     Ki gondolta volna, én már nem, az biztos. Magam is meglepődtem, ennyi pesszimizmus után, melyet át kellett élnem, most mégis mázlim volt! Mit mázli? Ez a tudás, maga. Meg a szerencse, maga.

     Amint megláttam a nyertes számokat, tudtam, menten rosszul leszek. Nos, jól kezdődik, mégis, ez is: szerencsém volt, én pedig rosszul leszek… Nem, csak azért sem! Nem leszek, nem is lehetek rosszul, eddig még egyetlen alkalommal sem lettem rosszul, pedig csaknem minden héten megteszem a szelvényen a tippemet.  Négyesem van a lottón! Tudom, ez nem a főnyeremény, de ki törődik most ezzel? Az öttalálatos – ami ráadásul nem is volt ezen a héten – kb. hatmilliót fizetne. Tudom, ilyen esetben áttevődik valamennyi pénz a négyesekre is, ám ez sem nagyon érdekel már, ezek után.

     Első felindulásomban (csodálkoztam is, nem lettem rosszul a hír hallatán) első reagálásom az volt, hogy azonnal felhívtam a családomat. A telefonunk vezetékes volt, és éppen foglalt. Megfigyeltem, mindig akkor jelez foglaltat, amikor éppen fel akarom hívni a családomat. Más esetben általában nem jelez semmit. Sőt! Ilyenkor nem is kapcsol. Így aztán kénytelen voltam a hivatali mobilomon keresztül felhívni szeretteimet, mert tudtam, a lányom mobilja valószínűleg elérhető. Nem biztos, hogy olcsó mulatság lesz mindez, ám most, ebben a helyzetben abszolút mindegy, ötven forint ide, vagy oda, vagy akár több is… Most mindegy. Kicsengett. Ez hülyeség, gondoltam babonásan, emlékezve még diákkoromra, mikor is abszolút nem volt mindegy, milyen sorrendben lépkedek a járda betonkockáin. Mindig is tudhatta az ember, hogy egy laza kis félrelépés és a nem megfelelő kocka eredménye a biztos felszólítás feleléshez.

     Ez alkalommal sem volt mindegy, melyik megoldást választom. Elképzeltem, ha kicseng és felveszik… Tudtam azt is, ha nem veszik fel, akkor aztán végképp semmi esélyem a jó hír közlésére, márpedig ez nem volna szerencsés. Kénytelen volnék egyes egyedül felvenni a nyereményt.

     Ám mint már mondtam is, piszok szerencsés napom volt, fel is vették. A nagyobb lányom volt, ennek igazán megörültem, mert biztos akartam lenni a dolgomban, gondoltam, megragadom a lehetőséget, hogy leellenőríztessem vele az emlékezetem szerinti számot, hogy valóban négyesünk van-e.

     Hamarosan elő is került a szelvény, szerencsére megtalálta a lányom. Izgatottan hallgattam, ahogy sorolta a szelvényen levő számokat: 12-es (ez nem egy eltalált szám volt), 25-ös…

       – Apu – mondta a lányom – ez nincs a kihúzottak között. 

       – Sorold, tovább, kérlek, én úgy gondolom, négyesem van!

       – Van itt még 42-es is bejelölve, ám ez sem talált. Viszont most látom, hogy az első számodat valóban kihúzták, ez a négyes! Gratulálok, Apu! Tényleg van négyesed!

 

Legutóbb szerkesztette - Berta Gyula
Szerző Berta Gyula 82 Írás
Műszaki végzettségű, irodalom és művészet-kedvelő ember vagyok.(amikor forró nyári napon ködszerűen szurkálja bőrödet az eső; amikor segítséget kérnek és nem tudsz ellenállni...-az az én nevem)