Vandra Attila : Zsákbamacska

Avi horrortörténetet mesél Romániai tartózkodásáról, én úgy gondoltam, hogy túllicitálok rajta. Azt hiszem el se hiszi nekem, hogy megtörtént. Pedig ismer?sömmel esett meg… Lehet, egyesek kétségbe vonják majd, hogy ez humor, lehet, lesz, aki sírógörcsöt kap, s lesz, aki csak kínjában fog nevetni. Remélem mégis lesz, aki értékelni fogja…

Az ötvenhez közeled? n? szomorúan simogatta meg a férfi kezét.

    – Hamar eltelt ez a néhány nap…  

    – Bizony. Csodálatos volt ez a hét, s csak úgy elröpült. Este már indul a repül?m Brüsszelbe.

    – Nem hittem, hogy akad még férfi, aki mellett még valaha igazán n?nek fogom érezni magam – vallotta be a n? keresgélve a francia szavakat.

    – De még találkozni fogunk! Tudod mit? Ahogy befejeztük a reggelit, menjünk el a templomba, s kérjük meg az Istent, hogy adjon nekünk er?t a távolság ellenére megtartani a kapcsolatunkat. Esténként még tudunk beszélgetni az interneten keresztül, s a videokamerán még láthatjuk is egymást… 

    – De melyik templomba menjünk? Én ortodox hit? vagyok, te pedig katolikus…

    – Menjünk a katolikusba. A szertartás a te nyelveden lesz, legyen az én hitem szerint. Láttam, itt Bukarestben van katolikus templom is… S még a reggeli misére odaérünk!

        Kézen fogva, mint egy tini szerelmespár léptek be a sekrestyébe. A pap épp befejezte a beöltözést a miseruhába.

    – Tisztelend? atyám bocsásson meg, hogy így önre törünk ismeretlenül, de lenne egy nagy-nagy kérésünk. Szeretnénk megkérni, hogy a szertartás alatt mondjon egy imát, fohászkodjon az Istenhez, hogy adjon nekünk hosszú távon er?t, hogy megtartsuk a kapcsolatunkat. Tudja, most egy hete ismerkedtünk meg, és az ? repül?je ma este indul Brüsszelbe, és…

    – Sokáig távol lesznek egymástól…

    – Bien, bien, elmondom én a fohászt franciául is… – válaszolta a pap, hallván, hogy a n? franciára fordította a szavait. – De tudják, épp adományokat gy?jtünk a templom által patronált árvaház megsegítésére… Ha a mise után befáradnának az irodába… Az adományozók között tombolajegyeket osztunk ki. Esetleg akkor az Isten is szívesebben meghallgatja a fohászukat…

    – Ez csak természetes.

        A mise után bementek az irodába. Volt aki egy lejt adott, volt, aki tizet, de akadt tehet?sebb is, aki ötvenet. Jean el?vett 200 eurót, s átnyújtotta. Amikor meglátta a titkárn? meglepett arcát, még megtoldotta egy 100 euróssal.

    – Hogy az Isten hallgassa meg a fohászunkat, s tartsa meg a kapcsolatunkat… – magyarázkodott. – Hiszen jóra fordítják.

    – Oui, oui – motyogta a titkárn?, s átnyújtotta a tombolaszelvényt. – Kérem ezt tessék kitölteni, és bedobni abba az urnába.

        Jean írószerszám után kezdett kaparászni a zsebében.

    – Töltsd ki! – szólt oda Vioricanak. Én nem értem mit ír a szelvényen…

    – De mit akarsz vele? Hiszen ma este elutazol, s a tombola eredményhirdetése csak két hét múlva lesz…

    – A te nevedre töltsd ki! S ha nyersz valamit, akkor az lesz a kabalánk! Tudd meg, szerencsés kezem van, f?leg tombolákon. Nyerni fog, meglátod! Aztán hozd magaddal, ha meglátogatsz! Mert rajtad a sor!

    – A b?kez? embert az Isten s megsegíti… – ígérgette a titkárn? is. – Majd telefonon értesítjük, ha nyertek.

        Bakalódva távoztak a templomból. Aztán eljött a búcsú pillanata is. Jean még egyszer megismételte a kérést, pajkos mosollyal a szája szélén:

    – Ne feledd elhozni a kabalánkat, amit a tombolán nyersz! Mert nyerni fogsz, meglátod! Én érzem!

        Viorica is Focsani-ba utazott. Alig várta, hogy a munkába érjen, hogy elújságolja a kollégan?inek a Bukaresti kalandját.

    – Örvendj e szép hétnek, mert többet nem fogsz hallani róla! Mert ilyenek a férfiak. Elmennek szabadságra, kiadják magukat elváltnak, vagy özvegynek, a n? bed?l nekik, aztán elváláskor hamis címet adnak meg neki, s többet nem is hallatnak magukról. Kámforrá válnak. A következ? szabadságon…

    – Jean nem olyan – védte Viorica, de aznap nem merte kinyitni a számítógépet. Harmadnap a fia hazalátogatott, ? nyitotta ki.

    – Van egy offline üzeneted. Valami Jean küldte…

    – Állj félre! – lökte félre a fiát. Ugye megmondtam, hogy Jean más!

A következ? két héten többször is beszéltek messengeren. Jó azért ez a modern technika is valamire – gondolta Viorica – s lám, a fiam régi számítógépének is hasznát veszem.

       A tombola ügy többet nem jött szóba. Közben élte a szürke hétköznapjait. El is feledkezett róla, ám egyik nap megszólalt a mobilja.

    – Vântu Viorica? Popescu Ioana vagyok, a bukaresti Szentháromság Templom lelkészi hivatalának titkárn?je. Örömhírt kell közölnöm önnel: megnyerte a tombolánk f?nyereményét.

Viorica nagy izgalomba jött. Sorba villantak fel lelki szemei el?tt a tombolához kapcsolódó jelenetek: “Hogy az Isten hallgassa meg a fohászunkat!” “Szerencsés kezem van!” “Nyerni fog!” “Legyen a kabalánk!” “Aztán el ne felejtsd el elhozni, ha jössz Brüsszelbe!”

    – És mit nyertem? – kérdezte izgatottan.

    – Egy koporsót!

    – Tessééék? Miiit?

    – Egy koporsót!

    – Ugye, ez most valami hülye vicc?

    – Dehogy, asszonyom, ön megnyerte a tombola f?díját, egy koporsót, amelyet…

    – De könyörgöm, én még élek! Mi a francot csináljak vele? Tegyem ki dísznek a nappaliba?

    – De asszonyom – hallatszott a sért?dött válasz a vonal túlsó végér?l –, nem értem a felháborodását. Ez egy kiváló min?ség?, els? osztályú koporsó, selyemmel bélelve, inox fogantyúkkal, lakkozva… Ára több, mint 200 Euró. Mindenkinek el?bb-utóbb szüksége lesz rá!

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.02.20. @ 07:31 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 729 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.