Én megcsóváltam a fejem, s megírtam egy megtörtént esetet a másik oldalról nézve.
A kamaszkort a táborokra oszlás és a táborok rivalizálása jellemezte mindig. Hogy a csoportokat a zenei m?faj, a divathóbort, az iskola, az utca vagy történetesen az osztály profilja határozza meg, az mellékes. Ez e korszaknak jellemz?je. Valamilyen rivalizálás a „bandák” közt van. S még szerencse, ha ez sportambíciók alakjában tör ki.
A két osztály közötti kosárlabdameccsen kemények voltak az indulatok. A fociban a humánosok nyertek, mint rendszerint, mert hát ott három „profi” is volt. Kézilabdában aztán visszafizettek a reálosok. Egy részük a kézilabdakör tagja volt. Tornaórán viszont együtt kosaraztak.
Persze, hogy ott voltak mind a lányok, hiszen humán vagy reál? Nem mindegy. A vesztes csapat aztán hallhatja a gúnyolódást egy ideig. S ezt kamaszkorban nehéz elviselni.
De nemcsak az osztálytársn?k szurkoltak. Ott volt a gy?ztes leend? ellenfele az el?dönt?ben, s persze a kilencedikes csajok is. No persze, volt, aki a szíve csücskének jött drukkolni, volt, aki „vadászúton” volt, s volt, aki csak jött nézni a meccset. Néz?sereg volt b?ven, nem, mint a Brassói FC focimeccsein.
Els? látásra egyenl?tlennek nézett ki a küzdelem. A humánosok jóval magasabbak voltak. A reálosok nagy része még nem kezdett el kamaszodni, csak egy nyurga magas srác volt közöttük: Örs. Szemmel láthatóan nem volt közkedvelt, ritkán szóltak hozzá. Ám a meccsen hamar kiderült, hogy nem hiába t?rték meg a csapatban. Ha a kosár alatt labdához jutott, nem volt, aki megállítsa. Ahány dobás, annyi kosár. A csapata kosarainak felét ? dobta. Egyetlen mód volt megakadályozni, hogy kosarat dobjon: ne kapjon labdát. A reálosok vezettek.
Miután Pötyi rájött, hogy még szabálytalansággal se tudja megakadályozni Örsöt a kosárra dobásban, gondolt egyet, s legközebb nem Örsöt próbálta lefogni, hanem két kézzel megfogta az Örs tornanadrágjának az alját. Örs felugrott, hogy kosárra dobjon, a nadrág viszont nem ugrott vele. Nem talált a kosárba…
– Te idióta – üvöltötte Örs, majd gyors mozdulattal lehajolt, hogy felhúzza a nadrágját a népes néz?sereg pedig fetrengett a röhögést?l. A tanárral az élen. ? se állta meg nevetés nélkül.
Amikor nadrágja helyre került, körülnézett. Ám minden irányból a gúny, és a nevetés fogadta. S benne forrt az adrenalin a megaláztatástól.
– Ki volt az? – kérdezte, de inkább hörögte. Senki sem válaszolt, de egy pillantással kiszúrta a tettest. Másodperc törtrészéig farkasszemet nézett a 100 kilós kalapácsvet? bajnokkal. ? csak 65 kiló volt, még ha azonos magasságúak is voltak. Ha összeverekednek, esélytelen. Ám ? ebben a pillanatban nem arra gondolt.
Életében nem el?ször lett nevetség tárgya. Akkor ütött. El?ször els?nek életében. Négyen keltek ellenfele védelmére. Folyt ott a vér, összetört két orr, pad, ablak, virágcserép, s?t a tábla is kilazult a falból. Szerencsére az nem esett le. Hiába voltak öten egy ellen, akkor nem ? volt a vesztes. A düh megsokszorozta erejét. De ellenfelének a vére nem hozott neki megnyugvást.
Körbenézett. Pillanat alatt felmérte: a humánosok egy emberként Pötyi védelmére keltek volna. Ám az osztálytársai velük együtt fetrengenek a röhögést?l. S mi lesz akkor? Tömegverekedés a tanár szeme láttára? S a néz?k? Ha nem üt gyáva. Ha üt, akkor is ? húzza a rövidebbet, mert túlreagálta. Mindenki rajta nevet majd. Próbálta féken tartani az agyára toluló vért, ám nem sikerült. Tény, ha a tornatanár nincs résen, ütött volna. De a tanár, miel?tt Örs keze ütésre lendült, közéjük állt és fülsiketít?t sípolt, majd vasbilincsként szorította meg a csuklóját.
– Nyughass, fiam!
Örs körülnézett még egyszer. A fiúk már elfoglalták a helyüket a pályán, készen a folytatásra. Ám a partvonalon túlról záporoztak a megjegyzések. Keze ökölbe szorult, egy ideig farkasszemet nézett a tanárral. A tanár érezte, hogy reszket a düht?l, s nem engedte el a kezét. Megismételte a parancsot:
– Nyughass!
Végül Örs kiengedte ökölbe szorított kezét. A sírás környékezte. Azon a meccsen nem dobott több kosarat. Ahányszor dobásra emelkedett, csak mozdulattal jelezték, hogy a nadrágjához nyúlnak. Nem is értek hozzá, de ? képtelen volt a kosárba találni. Persze ezt a néz?k is észrevették, s ett?l még inkább a gúny tárgya lett.
Másnap reggel az els? órára belép? tanár els? kérdése az volt, hogy kinek húzták le a nadrágját. Osztálytársai nevetve mesélték el. Neki pedig kénytelen-kelletlen újra át kellett élnie az egészet. Gondolatban.
Aztán hallotta, amint mögötte összesúgnak a folyósón. „Tudod ez volt, akinek lehúzták a nadrágját. Ha láttad volna!” Még rá két évre is megtörtént, hogy szívatták ezzel.
A legfájdalmasabb az volt, hogy egy lány, aki tetszett neki, az is beállt a kórusba nevetni…
Legutóbbi módosítás: 2009.02.03. @ 10:10 :: Vandra Attila
