Szulimán Eleonóra : Kutyavilág

saját fotó *

 

 

Alkonyodik. Nézem a kihalt utcát. Valamikor naponta jártam itt. Most olyan idegennek tűnik minden. Már semmi sem a régi. A házak falai megkoptak, vagy elhagyatottak. Egy-két újat építettek csak. A forgalom nem nagy. Alig jár autó. Kerékpárral is kevesen.  Behúzódtak most az emberek. Senki nem áll a kapukban. Tél van. Fázós, nyirkos, szürke. Néha esős, néha szeles. Hó sehol. Bezzeg valamikor… mekkora hó volt januárban. Megváltozott minden.

Nyílik egy kapu. Lassan, nagyon lassan csoszog ki rajta egy férfialak. Közelebb érek, s akkor ismerem meg. Miklós bácsi. Már kilencven felé jár. Arcát mély barázdák szántják, bekecsén a gombok ferdén gombolva, fején kucsma, keze remeg, ahogy a kaput csukja. Egészen közel érek már. Kicsit megrázza a hideg, bekecsét összébb húzza. Meglát, mosolyog. Megismert volna? Már évek óta nem találkoztunk.

— Miklós bácsi, jó napot!

— Adjon Isten, lányom!

— Megismer?

— Hogyne ismernélek. Annyit még nem hülyültem, hogy ne ismerném meg, akit ismerek.

— Hogy van? Látom, frissen, legényesen öltözött. Nem fázik meg?

— Rétegesen, lányom, rétegesen. Van rajtam száz meg egy ruha. Meg az edzettség, tudod. Nem vagyok olyan nyámnyila, mint a városiak.

— Úgy gondolja, mint én?

— Nem én mondtam — szemén kis huncut tekintet jelenik meg. Még viccelődik az öreg.

— Hogy van, Miklós bátyám?

— Mi már meg leszünk valahogy Anyókával erre a kis időre, de ti gyerekeim… értetek nagyon aggódok. Kutyavilág lett. Nem gondoltam, hogy lesz még ilyen — megigazítja fején a kucsmáját, köszörül egyet a torkán, s mondja tovább a mondandóját. — Megnehezítették az egyszerű emberek életét. Bezárták az üzemeket, felszámolták a téeszeket, mindent tönkre tettek, amit lehetett. A szemünk láttára történt minden. Az ellehetetlenülés. Egy-két új vállalkozás azér akad. Próbálkoznak. Élni kell valamibül. Túl nagy itt a csend a faluban. Az öregek  lassan kihalnak. Látod már ki sem állnak az emberek a kapuba. A szomszéddal is ritkán állnak szóba. Elvették az emberek kedvét már a komázástól is. Pedig ilyenkor, farsang idején, de nagy élet vót itt régen. Ilyenkor ráértünk. Esténként átjártunk egymáshoz, iszogattunk, jókat beszélgettünk. Sokszor hajnalig kártyáztunk.

— Iszogattak is, mit szeretett, Miklós bá?

— Mit-mit? Egy kis ezt, egy kis azt. Lerészegedni nem vót divat. Reggel kelni kellett etetni a jószágokat.

— Miklós bácsi, az unokák jól vannak?

— Biztos jól. Ha nem jelentkeznek, akkor jól vannak. Ha nincs bajuk, nem telefonálnak. Ha kell nekik valami, akkor egybül itt vannak — a fején a kucsma nem akarja az igazat, csak nem áll úgy, ahogy szeretné. Leveszi, pár szál haját többször hátrasímítja, majd újra felteszi a tökfödőt, ahogy hívja.

— Hát osztán ott a városban könnyebb az élet?

— Semmivel sem könnyebb, Miklós bátyám. Még inkább nehezebb. A legtöbben máról holnapra élnek. Ott mindent a boltból veszünk. Semmi nem terem meg az emeleten. Mári néni is jól van?

— Hol itt fáj, hol ott fáj neki. Ahogy ez már lenni szokott ebben a korban. Nekünk már mindegy is volna. Csak tudnánk, hogy nektek, lyányom, meg az unokáknak jobb lesz. Kutyavilág lett.  Kutyavilág…

Lassan sötétedik. Bekapcsolják az utcai világítást. Itt-ott kutyák vakkantása töri meg a csendet. Mi beszélgetnénk még, de látom, kezd fázni az öreg.

 Elgondolkozom. Gyerekkoromban ő még csak fiatalember volt. A gyerekei hasonló korúak velem. Unokái az én gyerekemmel egyidősek. Szép kort megélt már. S most azt mondja, hogy értünk aggódik. Sok rosszat látott már az életben, s tudom, hogy szavainak súlya van.

— Menjen be, Miklós bácsi, meg ne fázzon. Hideg van.

— Mikor jössz legközelebb?

— Nem tudom. Nem tudok bemenni abba az utcába.

— Tudom. — Megfogja a karomat, rámnéz, majd a távolba… — Isten áldjon, isten áldjon lányom!

— Minden jót, Miklós bátyám!

Lassan csukja be maga mögött a kaput, ahogy kinyitotta. Apám is hasonlóan csukta be még tavaly télen. Nézem a kihalt utcát. Valamikor naponta jártam itt. Most olyan idegennek tűnik minden.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2009.02.10. @ 17:50 :: Szulimán Eleonóra
Szerző Szulimán Eleonóra 162 Írás
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton." - Inuit eszkimó asszony