Takács Andrea-Babu : Smaragd szemed

Magánytól s?r? éjszakában fényképed nézegetem. Smaragd szemeid ragyogása megbabonáz, s álomutazásra hívogat…
Nézem szád húsos, érzéki vonalát, óh, mennyi szenvedélyt oszt mámort suttogva, s már érzem… Érintésed nyomán b?röm lávaként izzik, s b?röd forró illatú bársonyába simuló testem, lassan öledbe tér meg. Felsóhajtok, mint ki nyugalmat talál, de nem, mégsem.
Ahogy er?s karjaid hol szorítón, hol lágyan körémfonod, nincs békém, csak vágyam: egyre még, s tovább …
Ajkaid t?zliliomokat hintve melleimre, nyakam ívét perzselik némán, s fülembe suttogják az ?rület dallamát. Testeden siklik kezem, helyét keresve, húsodba mar a szenvedély, majd ujjaiddal összefonódva rádhajlik a szerelem, s ölemben otthonra találva utolsót lüktet még a csend. 

Legutóbb szerkesztette - Takács Andrea-Babu
Szerző Takács Andrea-Babu 53 Írás
"Isten tudja, honnan jöttem, Köd előttem, köd mögöttem. Szél hozott, szél visz el. Bolond kérdi, mért visz el." /Szabó Lőrinc/