Sokáig üldögéltek a vízparton: a Kis Rózsaszín és a Tündérszem? Hang.
– Milyen furcsa! – mosolygott magában a Kis Rózsaszín. – Egy Hang, ami némán is ragyog… Nem is hallom, mégis látom, hogy itt van mellettem. Velem van… Nem hagyott egyedül.
A kiskacsák ügyetlenül követték anyjukat a nádasban. Némelyik kétségbeesetten csapkodott szárnyával, ha lemaradt. A Kis Rózsaszín már épp felszisszenni készült, hogy „jaj, mindjárt lemarad az egyik!”, de akkor az anyjuk hátrafordult és a cs?rével biztatóan lökött rajta egyet.
– Aggódtál, hogy ott hagyja az anyja? – szólalt meg a Hang, és a Kisrózsaszín tudta, hogy mosolyog.
– Többet kellene tudnom a kacsákról… Többet a világról… Akkor nem aggódnék annyit – szólt zavartan, és szinte beleolvadt a lemen? Nap színébe.
– Tudod, ismertem egyszer egy tudóst. ? is mindig azt hajtogatta: többet kellene tudnom a világról!
– És?
A Kis Rózsaszín egészen izgatott lett. A Hang irányába fordult. Még nem tudta, mit fog hallani a következ? pillanatokban, de érezte, hogy figyelnie kell. Nagyon kell figyelnie.
– Volt ennek a tudósnak egy virága. Egészen különleges virág volt. Úgy talált rá a kertben egy szép tavaszi reggelen.
A Kis Rózsaszín átadta magát a Hangnak. Szinte látta, ahogy a fényben kirajzolódik az arca. Kócos haja a homlokába hullt, de a szeme úgy ragyogott, mintha t?z égett volna benne. Annyira figyelt, hogy el is felejtett meglep?dni azon, hogy a Hangnak arca van.
– A tudós rögtön felismerte, hogy ez egy igazán különleges virág – folytatta a Hang. -Beszaladt a házba, és egymás után lapozta fel a könyveit, hogy megtudja, milyen virág n?tt a kertjében. De hiába lapozta át az összes könyvet, egyetlen könyvben sem talált ilyen virágot. Még hasonlót sem! Rögtön tudta: itt van élete nagy lehet?sége! Egy virág, amir?l még senki sem írt! Egy virág, amit ? fedezhet fel.
– Mégis! Milyen virág volt? – kérdezte a Kisrózsaszín kíváncsian.
– Pontosan olyan volt, amilyennek az el?bb elképzelted – simogatta meg a Hang.
– Ja!
A Kis Rózsaszín iszonyú zavarba jött. Az nem lehet, hogy ez a kócos hajú, tündérszem? Hang a fejébe lát!
– Folytasd, kérlek! – nézett rá szelíden.
– A tudós els? dolga az volt, hogy kiásta a virágot, mert a szobájába akarta vinni, hogy egy pillanatra se tévessze szem el?l. Csakhogy ez a virág nem szeretett a szobában lenni, és mikor beültette egy cserépbe, hervadozni kezdett. A tudós nagyon megijedt, így hát leszakított gyorsan egy szirmot a virágról, és a mikroszkópja alá tette, hátha így többet megtud róla. A virág olyan gyorsan elpusztult, hogy a tudósnak még arra sem volt lehet?sége, hogy alaposan megfigyelje a leveleit. Amilyen érthetetlenül ott termett az udvarán, most ugyanolyan érthetetlenül elt?nt a cserépb?l ez a különös virág. Nem maradt utána más, csak az a kis szirom, amit nemrég letépett róla.
A Kis Rózsaszín teljesen belefeledkezett mindabba, amit a Hang mondott. Annyira figyelt, hogy az ? szeme is fényleni kezdett. Éppen úgy, mint a Hangnak. Mintha t?z égne benne.
– A tudós, kétségbeesésében elrohant a laboratóriumába, és betette a szirmot egy gépbe, ami képes volt egyetlen sziromból el?állítani az eredetivel teljesen megegyez? virágot.
– És sikerült neki? – kérdezte a Kis Rózsaszín csillogó szemekkel.
– Igen, sikerült – bólintott a Hang és közben megigazította kócos tincseit. – Sok, sok virágot csinált a gépével, és addig figyelte, míg mindent meg nem tudott róla. Aztán írt egy könyvet a virágról, amiért kitüntetést kapott és sok-sok pénzt. Mégis boldogtalan volt – sóhajtott a Hang, és úgy lóbálta a lábát a padon, mint aki befejezte a történetet.
– Boldogtalan volt – ismételte meg elgondolkodva a Kis Rózsaszín. – Talán, mert elfelejtette a legfontosabbat.
– Igen. Elfelejtette a legfontosabbat – sóhajtott a Hang, és megfogta a Kis Rózsaszín kezét.
– Elfelejtette, hogy mi a virág lényege!
– Elfelejtette megszagolni…
– Elfelejtett benne gyönyörködni…
– Elfelejtette, hogy mi a virág lényege.
A Kis Rózsaszín egészen embernek érezte magát a Tündérfény? Hang mellett. Hirtelen igazi lett minden! A keze, a szeme, a lába… És a Hang is egészen olyan volt, mint egy ember. Értették egymást.
Ültek a padon, fogták egymás kezét és körbevette ?ket a ragyogás.
– Nem tudom mi a neved, de én Tündérbogyónak hívlak ezentúl – simogatta a Kis Rózsaszín a titkot a Hang tenyerébe.
– Tündérbogyó vagyok – felelte a simogatás.
Legutóbbi módosítás: 2009.01.29. @ 10:47 :: Pozsa Ágnes
