A bohóc és az elefánt

Állítólag ez egy Somogyban megtörtént igaz mese 1937 ből. *

 

Nem is fájt, mikor Ica néni nekilökött a kredencnek. A felső polcon a poharak is csak azért kezdtek táncba, mert túl közel álltak egymáshoz. Azonban a vastagtalpú ferencjóska korsó azonnal alarmra döccentette a fedett fejű Vilmos kriglit a díszkendőn. A konyhaszekrény tetején az unatkozó birsalma pedig, csak a vicc kedvéért ugrott le a vállamra. Erre Ica néni leguggolt és magához ölelt:

— Jaj szentem, nem akartam, de látod, hogy itt útban vagy. Menj inkább a cirkuszba — mondta, s evvel kezembe nyomott egy húszfillérest. Ennek nagyon megörültem. — Ennyiért gyakrabban is lökdöshetne, mert a gyerekotthonban nem adnak zsebpénzt. Még akkor se kaptam, mikor hétfőn kihozott Bandi bácsi a nagybátyám, az esküvő miatt. Pedig ő volt a gyámom. Meg persze Juli nővéremé is, míg nagykorú nem lett. 

Ica néninek igaza volt; tényleg útban voltam. A hatalmas nyárikonyha tele volt sütő, főző, kipirult asszonynéppel. Állandóan hordták az utánpótlást a lakodalmazó vendégeknek. Ica néni búcsúzásként még megsimogatta a fejemet, és lekent egyet a Komoróci Pistinek a szomszédból, mert belelépett a bezsírozott tepsibe, amit egy pillanatra tett le maga mellé mikor leguggolt hozzám. De Komoróci egy fillért sem kapott, pedig ő is útban volt. Az udvaron éppen Bihari Pista és zenekara játszott a purdékkal, mert szünetet vezényelt Becső cipész. Ő volt a násznagy. Már előre nevettek, ahogy felállt a székre, mert faluszerte híres volt a vicces lakodalmi rigmusairól. Pedig Juli néném ott se volt. Őt majd később hozza Bandi bácsi a templomba. — Na, arra kíváncsi vagyok, mert még a múlthéten kútba ugrással fenyegetőzött, ha Soós Lacihoz kényszerítik.

Már az udvaron voltam, mikor eszembe jutott, hogy a pénzt úgyis megtarthatom, mert szinte tegnap óta cirkuszosnak számítok, de azért viszek nekik egy csirkét. Azért még a páholyba is ülhetek az első sorban. A páholy, az azt jelentette, hogy széken ülök és egyedül, s nem pedig a hozzám hasonló söpredékkel a padon. Itt meg úgyse veszik észre ebben a felfordulásban, ha egy szárnyas hiányzik.

A fészer oldalánál elkaptam egy hathetes kendermagost. A buta csirke, mikor látta, hogy széttárt karokkal megyek feléje, rögvest megsejtette, hogy mit szeretnék vele csinálni. Erre úgy megrémült, hogy állandóan nekiugrott a sűrű drótkerítésnek. De az a hibbant jérce ötödszörre se jött rá, hogy ez így nem megy. Ezután persze nem nagy kunszt elkapni. Maguk is megpróbálhatják. — Rögtön menni fog.

A halott jércét betettem az ingem alá. Már előre örültem a cirkusznak. Pedig már többször is láttam a műsort. Ahogy nagy örömmel loholtam a Templom-tér felé, eszembe jutott a tegnapi délelőtti előadás, mikor először játszhattam a majommal.

 

*

Már akkor is jó korán odaérkeztem, mert szinte odatartoztam már. A cirkuszban, a kasszás kocsiban Miss. Lili, a szakállas nő ült. Ő volt az egyik attrakciója a műsornak. Az a szakállas Miss. Lili nem tett semmit, csak felügyelte a kecskét, ahogy az a hátán egy zöldnadrágos majommal öt kört szaladt a porondon, majd visszafutott az istállóba. A kecske nem volt érdekes; — Bíróéknak is van olyan —, de az a majom nagyon mókás volt. Tiroli zöldkantáros rövidnadrágot viselt, és egy ing is volt rajta, amire havasigyopár volt hímezve. Aztán mikor a kecske kiszaladt alóla, rögvest a szakállas nő ölébe ugrott és az árvalányhajas kalapját lobogtatva köszöngette a tapsot. Miss. Lilit később csak Józsi bácsinak szólítottam, mert neki az csak a művészneve volt. Ő azóta komédiás, mióta a kocsmája tönkrement Eszéken. Így sose találják meg, akik keresik. A felesége, Kati néni is fellépett, mint madárutánzó füttyművész, de nagyon jókat is tudott főzni a truppnak.

Nagyon megörült nekem, hiszen már szinte odavalóként kezelt. És miért? — Csupáncsak azért, mert az első nap, ahogy a komédia megérkezett, elhozott ide Juli nővérem. Ő is csak azért, mert Pepi meghívta. Az azért történt, mert egy héttel azelőtt Terka barátnőjével a búcsúban voltak a szomszéd faluban, ahol éppen ott játszottak a komédiások is. Az előadás után sétálgattak, és a körhintánál megismerkedtek Pepi bohóccal. Persze, hogy azért jöttünk ide rögtön, ahogy megérkezett a társulattal.

Pepi nagyon örült. Megvendégelt limonádéval és tésztával, amit Kati néni sütött. Az előadás után, még sokáig ottmaradtunk. Ők kettesben beszélgettek a művészek nehéz, de szép életéről, kultúráról, költészetről, meg hasonló marhaságról, ami engem nem érdekelt. Én inkább az istállósátorba mentem, ahol együtt lakott a két ló, akik szintén felléptek a porondon, de főként a kocsikat húzták, ha utaztak. Aztán még a sátorban lakott a kecske és az elefánt is. A majom, Józsi bácsi és Kati néni kocsijában aludt teljesen egyedül egy ketrecben.

De még nem beszéltem Pepi bohóc művészetéről. Először is avval kezdődött a műsor, hogy bejött a cirkuszigazgató, Alfrédó kapitány egy indiai elefánttal és kihirdette, hogy ez az állat megborotvál ingyen egy önkéntes jelentkezőt. Nem kell félni, mert az elefánt az ormányával finomabban kezeli a borotvakést, mint a legjobb borbélykisasszony kacsója. Persze, hogy senki sem akart a porondra menni. De volt ott egy néző, akit már a műsor előtt ki akartak dobni, mert mindig leesett a székről, és ricsajozott, hiába pisszegtek neki. Erre az a hangoskodó ember felállt az első sorban, és kitántorgott a porondra. Pedig előtte a mellette ülő asszony megpróbálta visszahúzni. Jót mulattam én is, mert mindenki azt hitte, hogy egy részeg néző az, akit az elefánt megborotvál. A végén pedig mikor az a nagy állat, a habbal teli vödröt a vendég fejére borította, mindenki röhögött rajta, hogy a szomszéd faluig is elhallatszott. De aztán az a csúffá tett ember, hirtelen ledobta az utcai göncét és alatta egy lila művésztrikó feszült, csak akkor derült ki, hogy ő a világhírű bohóc, aki a cirkusz fő attrakciója. Mondom, mindenki röhögött, tapsolt és álmélkodott, csak Julis néném nézte szomorúan. Ezt nem értettem nála. Hiszen kedvelte. Akkor meg, hogyan lehet röhögés nélkül egy bohócra nézni, és ráadásul könnyes szemmel? 

 

*

Már nem volt messze a Templom-tér. Ahogy a Királyné utca végére értem, már oda lehetett látni a térre. Mintha villámcsapás ért volna megdermedtem.

 A cirkusz eltűnt! Elmentek!  

És még nekem nem is mondták. Nagyon szomorúan lógó orral bandukoltam hazafelé. Legjobban az fájt, hogy Pepi bohóc sem szólt róla.  Odahaza hatalmas ribillió fogadott. Ica néni kisírt vádló szemmel nézett rám, mint egy bélpoklosra. Bandi bácsi, meg ahogy meglátott, dühtől lila arccal egy hatalmas pofont húzott le.

— Ez a kis rohadék is tudta, hogy Juli megszökik a cirkusszal — ordította.

Na, ezt a pofont még egy pengővel se tudná helyrehozni. Erre tehetetlen dühvel, bőgve előrántottam az ingemből a csirkét, és az arcába vágtam:

— Akkor ezt egyék meg maguk — ordítottam, és kiszaladtam a kapun és sírva loholtam a városlődi gyerekotthon felé.

 

24látogató,1mai

Szerző kisslaki 251 írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de

10 Komment

  1. Avikám, az tévedés. 15 évig voltam varietéartista, s majd utána, elvégeztem Frankfurtba a három éves reklám orientált kereskedelmi iskolát, – amit a német állam fizetett – lettem csak a vállalat sajtó ets. főnöke. Csak egy asszony miatti honvágy hozott ide vissza ausztriából. (egyébként nem érte meg). De ez már más történet…

  2. Lacikám és a sajtófőnökből, hogy avanzsáltál át a varietébe? Valami lehúzó kritikát irhattál a mülovarnőről vagy más épületes nöszemélyről. Ejnye, hogy azok a nők, hogy elzongoráztak rajtad.De löpahot szép emlékeid maradtak és most van miről irnod/kár, hogy már nem mint sajtófönök/

Hagyj üzenetet