a móló csupasz nedves deszkáin feküdtünk
alattunk vidáman lefetyelt a sz?ke folyó
szürke fáradt napjaim kopottas ezüstjébe
ékel?dik így be elmúlt pillanatok
gyémánt szikrázása. nem emlékezem
de emlékszem, minden mozdulatod
mosolyod örökre lelkemre festett
nyár volt mindig arany nyár
a móló lécein átcsillant a fodros víz
hullámai délre ballagtak egyre
a Tisza hallgatta hallgatásunk
s kifecsegte titkaink
a töltésen kutyád fut fut felénk
csaholását vattába csomagolja az emlékezet
ha akkor valaki azt mondja
vagy csak célozni mer rá
egy gúnyos, ironikus fintorral
ott a mólón a fényben puha ugatásban
hogy ez elmúlik egyszer
a szelíd folyóba ölöm vadul
mert biztos voltam bennünk
mint az égben felh?ivel
– s alattuk semmi nincs –
de felettük kék menny ívelt
mint a földben magvaival
– bennük feszül a jöv? id? –
a kéreg alatt pokol nem tüzelt
ahogy biztosan símult b?römhöz b?röd
ahogy biztosan mosolygott számra a szád
ahogy biztosan pihent egymásban tenyerünk
s lettél könnycsepp hajnali álmomban
s lettél sóhaj az ébredésben
a lettél vágykép elalvás el?tt a fekete csend vetít?vásznán
magyar templomok harangszavát lebegtette
fölöttünk a cinkos nyári szél Vajdaság fel?l
pont szembe a hullámokkal
Legutóbbi módosítás: 2009.01.06. @ 19:00 :: Juhász M. Lajos
