dr Bige Szabolcs- : Két véglet — két karcolat

Gyermekkorom világából felbukkanó emlék alapján íródtak ezek a “rajzok”.*

Szikkadt kenyérsarok

 

A fehérre sikált konyhaasztalnál gubbasztott Julis. Hallotta, amint János kinyitja a nyikorgó kertkaput. „Az is mindjárt leszakad a sarkából” — futott át az agyán. Jön az ember tovább, döngve csapódik a bejárati ajtó. Julis fel se néz, csak ül magába roskadtan.

— Brr! De hideg van kint! — lép be, s már veti is le a kabátját — no, de itt sincs valami nagy meleg.

Az asszony nem válaszol, hanem az asztalra dőlve zokogásban tőr ki.

— Mi van, Juli? — döbben meg az ember.

— Mi lenne? Semmi sincs. Tüzelő se, étel se — mondja hüppögve.

— Étel se?

— Tudod, itt volt Marci fiúnk a kislányával, s az mondja a kicsi, hogy éhes. Én meg odaadtam nekik a vacsorára készített levest, egy szelet kenyérrel.

— Julis! Nézz rám! — kérte az ura. — Azt mondom, jól tetted!

Csodálkozva tekint fel Julis, úgy nézi az urát, mintha most látná először életében. Az ember is nézi. Nézi a gyémántként csillogó könnyeket az asszony szemében, nézi az őzike tekintetet, és valami nagy forróság járja át.

— Te, Julis, ha így nézel rám, azt hiszem még mindig az a fiatal lány vagy, akit megláttam azon a régi szüreti bálon. Ne ríj már, no!

— Maradt még egy sarok a szakajtó aljában. Edd meg! — ezzel feláll, s hozza a kétökölnyi cipó maradékot.

János kettétöri, s felét az asszonyának nyújtja.

— Te se ettél tegnap óta — mondta, s ahogy azt a szikkadt kenyérdarabot odanyújtotta, a kicsi konyha megtelt valami kimondhatatlannal, valami imádságos hangulattal…

 

 

 

Te most már az ángyom vagy?

 

Kati a konyhában tett-vett. Most kapták a kis lakást, hogy összeházasodtak Józsival. Egy udvari szoba, s mellette ez a konyha, amit a régi mosókonyhából alakították át. Jókora helyiség volt, még miután leválasztották belőle a WC-t, mosdót, azután is maradt elég hely benne. A kazánt, kádakat leszerelték, a csapok, kádtartó kampók csonkjai azonban ott éktelenkedtek még a falon. Főzőkályha, mosogató, konyhaasztal, tálaló, s a fal mellé egy pad — ennyi volt a berendezés, de ezzel lakályossá is vált a konyha.

Kati az ajtónak háttal állt, szakavatott mozdulatokkal kavarta a rántást, s töltötte fel hidegvízzel ügyesen-figyelmesen, ne legyen csomós. Így nem vette észre, amikor Misi besurrant és leült csendben a padra. Meglepődött, ahogy meglátta ott üldögélni.

— Hát te? — kérdezte

— Látni akartalak.

— Itt vagyok, nézzél!

Misi elgondolkozva nézte a testvére, a Józsi feleségét, aki nemrég még játszópajtásuk volt, s most férjes asszony.

— Akkor te most már az ángyom vagy?

— Az vagyok. Más?

— Milyen?

— Mi milyen? — értetlenkedett Kati.

— Hát, az — bökte ki a fiú elvörösödve a füle hegyéig.

Kati nevető szemmel nézett rá és táncra perdülve énekelte:

— Jó, jó, jó!

Aztán megállt a gyerek előtt, és magához húzta a fejét, hogy levegőt is alig kapott, ahogy a melleihez szorította. Mikor elengedte, látta, hogy könnyek csillognak a fiú szemeiben, s lassan csorognak végig az arcán. Köténye sarkával letörölte, s mosolyogva csak annyit mondott: „Te, csacsi fiú!”

Misi felugrott a lócáról és kiviharzott az ajtón.

Kati kicsit meghatódva nézett utána…

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.11.28. @ 10:00 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.