A múlt szilánkjait óvatosan felszedegette a földr?l, majd belerakta egy dobozba. Leguggolt, tenyerével óvatosan körbetapogatózott. Nem szeretette volna, ha egyetlen szilánk is a földön marad. Lezárta a dobozt, átkötötte piros selyemszalaggal, majd magához ölelte, és a legfels? polcra helyezte.
Becsukta a szemét, és látta a férfit. A férfit, aki dermedten fekszik az ágyon, mellette a felesége, aki boldogan árasztja magából a hideget.
– Rossz lehet hidegben élni! – futott át a n? fején a gondolat, majd miel?tt kilépett volna bel?le, visszafordult, és befészkelte magát a szívébe.
A n? a dobozra pillantott, aztán rámosolygott az életére.
– Hiszen mindig van, aki szeretetre vágyik!
Lezuhanyozott, kiválasztott egy vidám ruhadarabot, s mikor a tükörbe nézett, a tükör elégedetten felsóhajtott.
– Végre!
Elindult a férfi felé.
Nem látta, mikor a férfi letörte a kabátja alól kilógó jégcsapokat.
Nem látta a férfi arcán a fájdalmat, mikor az ajtóból visszapillantva észrevette, hogy a kandallóban kialudt a t?z.
Csak elindult a férfi felé, mert fájt a szívében a gondolat, ami befészkelte magát.
Az utcán még kabátban jártak az emberek, de ahogy elhaladtak a n? mellett, levették magukról a kabátot, majd hitetlenkedve a n? után fordultak, és mosolyogva megcsóválták a fejüket.
– Nahát! – mondták maguknak, és ezen jót nevettek.
Ahogy a n? a térre ért, lelassult az id?. A templomóra visszafelé cammogott, a percek egyre hosszabban folytak le a torony tetejér?l. Az emberek visszavették a kabátjukat, és egyre komorabbak lettek.
A n? elbizonytalanodott: talán tévedett. Nincs semmilyen férfi, és nincs semmilyen szeretet.
Már épp el akart menni, mikor a vállát megkopogtatta valaki.
A férfi volt.
A n? gondolkodás nélkül megfordult és megcsókolta.
Az emberek zavartan megálltak. Levették a kabátjukat és csóválták a fejüket.
– Ez nem helyes! – majd az arcukat a nap felé tartották, és hagyták, hogy átjárja ?ket is a meleg.
A férfi is a levette a kabátját. Fájni kezdett a meleg. Megszokta már a hideget.
– Furcsa ez a n? – gondolta magában. – És furcsa a meleg.
Az emberek továbbra is mozdulatlanul álltak, lehunyt szemmel arcukat a nap felé tartva élvezték a pillanatot. A férfi és a n? zavarba jött.
Túl sokan vannak.
A n? fázni kezdett.
– Meleget akarok –nézett kétségbeesetten a férfira.
– Furcsa ez a n? – gondolta a férfi, de mosolyogva elvitte egy szállodába. – Itt meleg van – mondta szótlanul.
A n? szemében t?z gyúlt. A kandalló tüze.
A kandalló tüze is kialudt…
Mint egy vaku, úgy villant fel a mondat a férfi szeme el?tt.
A férfi fázni kezdett. A jégcsapok egyre gyorsabban borították be a testét.
A kandalló tüze is kialudt!
A gondolat megfojtotta a szerelmet.
A n? becsukta szemét. Szégyellte benne a tüzet.
A férfi lehajtotta a fejét. Szégyellte testén a jeget.
Mikor kiléptek a szállodából az emberek megvet?en csóválták a fejüket.
– Nem helyes! Ez nem helyes!
Mikor a férfi hazaért, lefeküdt a helyére.
Mellette a felesége boldogan ontotta magából a hideget.
– Rossz ez a hideg! – gondolta szomorúan, majd a kandallóra nézett. A t?z már rég nem égett benne.
Furcsa dolog a meleg!
Lehunyta szemét, látta a n?t, ahogy hazamegy, leül a székre és darabokra hull.
– Furcsa ez a n?! – sóhajtott, és észre sem vette, ahogy a könnyei megolvasztottak arcán a jeget.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.10. @ 15:55 :: Pozsa Ágnes
