Petz György : Filozófia

Minden mozog.
Semmi sem mozog.
És közben mi lesz az élettel?

 

 

Akkoriban áradásnak örült Kisázsia.

Epheszosz apraja-nagyja boldogan rohant a folyóhoz, enyhülést lelni az izzó nyári melegben, amelyet a nagy éjszakai zivatarok hiába próbáltak mérsékelni.

– Mit dünnyögsz? – kérdezték a bölcset. – Gyere fürdeni! Azt mondják, jól úszol, mutasd meg! – s Epheszosz fiai játszottak a vízben, a hűsben.

A tudós saruját óva a partszélig ment, mintha őrizné a vizet, úgy tetszett, akárha a tömeget vigyázná merev szemekkel. A csillogás szélén, ott motyogott, de senki sem értette:

– Panta rhei – ismételgette. – Minden mozog. Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba! – szögezte le.

– Ugyan már, mester, gyere a vízbe! – hívták olajos testű ifjak, szatírfejű vének.

A mester utálta a zavaros vizet. Olykor-olykor eljárt a fürdőbe, a tengerre, de a folyóba a lábát se tette.

 – Senki nem léphet kétszer ugyanabba a folyóba – ismételgette, s arca, nyaka úszott az izzadtságban. A meleg és az izgalom verejtékcseppjei barázdákat vágtak poros bőrén. – Panta rhei? – de volt egy mögöttes sejtése.

Tudta, hogy az egész, mint olyan, moccanatlan. Mit is magyarázna most? Ezeknek? A tények elismerésének is megvan a maguk évszaka. Ez nem az. Elszégyellte magát.

Egyszer sem lépett a folyóba.

 

A fröcskölők, féktelen jókedvükben, aznap csak egy embert fojtottak a folyóba. Azt, aki hiába tátogott, jelzett kétségbeesetten az üres part felé.

A mester már nem őrizte a vizet.

Otthon rótta szögletes betűit.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.