Szilágyi Hajni - Lumen : Ha felnövök hozzád

Azt mondtad elmész az éjbe

lopni egy kis fényt a dalunknak…

soha többé nem láttalak,

csak a hold lett egyre sápadtabb,

és sugarait hagyta el végleg a nap.

 

Vak lettem, süket, és béna,

te pedig, hiába a hit, meg az élni akarás,

próféták közt is koldus maradtál,

hisz’ nincstelen betűidet az útra hajítottad,

porban hagyva a meg nem írt gondolatokat.

Megálltál a legmagasabb hegy ormán,

üvöltöttél, mint egy kiéhezett állat,

de senki nem hallotta,

mikor visszhangként csapódtál

világod légüres falának…

 

Tudod, olvastalak ám,

összeszedtem betűidet a fövenyen,

de már szólni nem volt időm

oly rövidnek tűnt innen lentről

az a pár pillanat, míg láttalak odafent

arctalan magányodban.

S te rongyaidba burkoltad

azt a mélyerezetű lüktetőd,

hogy ne halljam,

ahogy halkan…

nagyon halkan…

örökre elcsendesül…

 

köztünk már hegyek tornyosulnak,

hangosan zihál az idő mély szakadéka,

szigetek, partok, öblök válnak eggyé,

hogy kirekesszék belőlem hiányodat…

Nekem itt maradnak

ezek a szilánkos-karcolatok,

betűk, szavak egy fehér papíron,

sziklába vésett pátoszi rímek,

hogy egyszer majd megírjam neked…

az utolsó pillanatot,

ahogy kezedben tartod

a lelkemből ellopott holdat, s napot…

 

porból lettünk, és hamuvá leszünk,

hogy hozzád felnőhessek egyszer,

minden megszületésemben

egyre csak zsugorodom …

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"