Orosz T Csaba : Angyal a halott város felett

A huszadik század utolsó éveinek is megvoltak a maguk tragédiái.

Slobo mosolyogva nézte a piros YUGO – val őrült tempóban az utcára hajtó Marcót. ősem lehetett különb, amikor megvette az első Zastaváját. De annak már huszonöt éve. Lelkére kötötte Marcónak, hogyha Vukovár közelében szerb ellenőrző pontokat lát, azonnal forduljon vissza. Dimitrovka bácsiék élelmiszere nem ér annyit, hogy Marcónak baja essen. A szerbek már két hete körülvették a várost, de Marco szerint még be lehetett jutni. Innen is jól hallatszott az ágyúzás, ami az öregek szerint semmit sem változott azóta, hogy Tito tábornok a közelben vezette el a partizánjait a németek orra előtt, még negyvenötben. A városban nem volt élelem és Slobodan ha tehette segített idős nagybátyjának túlélni ezt az újabb balkáni égést. Ide még nem vonultak be a JNA csapatok, csak az „Arkan tigrisei” nevű vad horda rohant át a városon, mint egykor Batu kán csapatai Európán. Legalább akkora pusztítást hagyva maguk után. Pedig Arkan kapitány garantálta, hogy Szatnyica nem szenved semmilyen kárt, de úgy látszik, ezt a „Tigrisek” nem tudták vagy nem akarták tudomásul venni. Minden boltot kifosztottak Vukovárra való vonulásuk alatt. Szegény dilis Vlatkát is jól szájon vágták egy ártatlan grimasz miatt, és csak Djoko pópa közbelépésének köszönhette, hogy nem kapott szuronyt a hasába. Azóta csend van. Csak Vukovár felől érkeznek felemás hírek. De egyben mind egyformák. A város kitart. Már szeptembert írunk és a több ezer romboló akna ellenére, amit naponta kilőnek a szerbek, töretlen az ellenállás. Kemény horvát szív van minden egyes téglában.

November. A jeges szél marka lassan összezáródik Szatnyica körül. A Duna felől metsző, hideg szél fúj.

Vukovár elesett.

Slobo keze ökölbe szorul a gondolatra, de azután lassan elernyed, hiszen ara gondol, hogy Marco itthon van, és a kocsiját bütyköli, Pantya a kislánnyal a konyhában titokzatoskodik a karácsonyi csomagok körül. Hirtelen jobbról kiáltás hallatszik. Slobo odanéz és ledermed a látványtól. Két meghatározhatatlan hovatartozású egyenruhába öltözött katona lökdösi Djoko pópát, aki vonakodva bár, de halad a fegyverek előtt. A főtérre tartanak. Slobo utánuk lopakszik. Ekkor meglátja a katonák vállán a fehér szimbólumot.

– Tehát Seselj a csetnikvajda emberei – gondolja – a „Fehér Sasok”.Vojislav Seselj vajda hírhedt gyilkoló gépei, akik élelem beígérésével gyilkoltak le hiszékeny százakat Vukovár utcáin.

– Húst hoztunk! Húst hoztunk! – kiáltották a kiéheztetett város utcáin a betörés utáni órákban. Aki előmerészkedett azt könyörtelenül, válogatás nélkül lemészárolták.

Slobo látta amint a pópát betuszkolják egy nagy teherautóba, amelyiken hangszórók is vannak. Az autó elindult és pillanatokon belül felhangzott a pópa ismerős hangja.

– Seselj vajda parancsa! Minden tizennégy és hatvanöt év közötti férfi egy órán belül köteles megjelenni a főtéren összeírás céljából. Ismétlem…

Slobo rohant haza, ahogy a lába bírt. Szinte beesett a garázsba, miközben ezt üvöltötte:

– Marco, Marco indulj azonnal, indulj a kis szerpentinen a hegyi nyaralóba! Ne kérdezz, nyomd a gázt, ahogy bírod! Ott van étel is ital is amíg nem üzenek érted ott maradsz! Igyekezz fiam!- Marco éppen, hogy csak a lábát tudta behúzni, amikor izgatott apja már bevágta a kocsi ajtaját. Semmit sem értett, de apja parancsait mindig szó nélkül végrehajtotta. Sejtette, hogy valami katonai sorozás készülhet, ami elől meg akarja óvni az apja.

Éppen kifordult az utca végén, amikor az elején behajtott a hangszórós kocsi. Slobo elvette a kabátját és elindult a főtér felé. Elégedetten, mert az ő fiából nem csinálnak Jugoszláv katonát. A f?téren már öt hatszáz férfi és gyerek álldogált. A „Sasok” minden utcakereszteződésében – ami a teret határolta – ott álltak négyen, öten. Be minden férfit, de ki senkit sem engedtek a fő térről. Amikor nagyjából minden férfi ott volt, akkor kinyílt a könyvtár ablaka és a pópa megkínzott holtteste repült ki rajta.

Pánik tört ki a téren. Mindenki a környező utcákba akart szaladni, de onnan a „Fehér Sasok” AK gépkarabélyokból lőttek a tömegbe, annyi időre állva, csak meg amíg tárat cseréltek. A rutinosabbak fedezéket kerestek, de ekkor a szemközti házak tetejéről felugatott négy géppuska, halálos rendet vágva a lenti tömegben. A fiatalabb fiúk sírtak, az idősebb férfiak nekirohantak a bajonettekkel felszerelt karabélyoknak. Hiába. Már csak néhányan álltak a téren köztük Slobo is. Akkor is mosolygott, amikor tizenöt lövedék mart egyszerre a testébe. Szemeivel a szerpentinen haladó kis Yugo gépkocsit követte.

– Marco megmenekült – gondolta, és átadta magát a halál megváltásának. Egy pillanattal később Két akna vágódott a szerpentinen haladó kocsiba és szinte leborotválta az útról.

Egy óra múlva a „Sasok” kapitány röhögve hívta fel a csetnikvajdát:

– Na ezekből se lesz horvát katona főnök,- jelentette.

Szentestén már csak ketten voltak a kihalt faluban. A nők mind elmentek a férfiak lemészárlása után.

Pantya is a lányát terelte a régi, rozsdás Zastava felé, amikor a kislány felnézett a fekete égboltra.

– Nézd anya, egy angyal repül át felettünk. – Pantya felnézett és így válaszolt.

– Az kislányom, csak éppen későn érkezett!

A Vukovár felé repülő NATO vadászgép amerikai pilótája ebben a pillanatban kívánt boldog karácsonyt az irányító toronynak.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru

Szerző Orosz T Csaba 32 Írás
Nincs semmi mit másoknak adhatnék , nem vagyok bölcs vezér , nem vagyok szent.Néha még álmodom már nem félek, eddig még bármiben hittem is , mind tönkrement.