Magyar Csaba : Az utolsó emlék

A hívó szóra a játéktól felhevült kisfiú piszkosan és megéhezve, kettesével szedte a lépcs?t. A harmadikon a futástól lihegve lökte be a résnyire nyitott ajtót. Azonnal megcsapta a húsleves és az olajon sisterg? krumpli illata. Anyja a t?zhelyt?l visszafordulva egy pillanatra rámosolygott. A könny?, kék ruháját viselte. A kisfiú legszívesebben kézmosás nélkül, egyenesen az ebédl?asztalhoz szaladt volna.

 

Karsai Istvánnak egyre jobban ment az emlékezés. Lassan élete minden fontos, vagy akár kevésbé jelent?s epizódját képes volt plasztikus részletességgel felidézni.

A nyugdíjas könyvel? évek óta kitartóan dolgozott mindezen. Mindenre kiterjed? és a számítógépén rendszerezett jegyzetek ezreit készítette el, majd az emlékeib?l így összeállított könyvet, szívós igyekezettel szóról-szóra bevéste a memóriájába.

Karsai István egyszer azt olvasta, az ember élete, utolsó gondolatában összegz?dik. És az id?s férfi azt akarta, hogy a tudatában felvillanó végs? kép egy tartalmas és boldog élet reflexiója legyen.

Ezért gyakorolt órákon keresztül minden nap, és ezért írta át múltját olyanná, melyben nem volt ital, nem voltak elrontott döntések és elszalasztott lehet?ségek. Ebben a lassan új valósággá váló életben, egy hollywoodi forgatókönyv szerint peregtek az események.

A könyvel?b?l tekintélyes gazdasági igazgató lett, színházba járt, el?adásokat tartott, s távoli tengerekbe gázolt napbarnítottan. Még egy gyermeke is született. Egy fiú.

Mire utolérte a betegség, Karsai István készen állt. Valódi emlékei szertefoszlottak, helyettük egy majdnem minden elemében megkonstruált, ám százszor boldogabb és színesebb élet pillanatait idézte fel teljes természetességgel, a legkisebb er?feszítés nélkül. Nem kellett többé gyakorolnia, szinte eggyé vált a fikcióval.

Az öregember a kórházban nyugodtan várta a véget. Orvosaitól tudta, alig maradt valami hátra.

 

A kisfiú kettesével szedi a lépcs?t. Tudja, hogy elkésett. A játék hevében éhségér?l és az id?r?l is megfeledkezett. A harmadikon zihálva löki be a nyitva maradt ajtót. Azonnal megcsapja az égett olaj szaga. Anyja a könny?, kék ruhájában, részegen borul a konyhaasztalra. El?tte a borosüveg. Fia jöttére megmozdul, aztán merev arccal a gyerek felé fordítotja zavart tekintetét. Lassan, akadozva, tagolatlanul motyogja:

 

– Hol a picsában voltál?

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2008.07.20. @ 19:54 :: Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.