Lucskai Vincze : Hintaszék

    Hintaszék        
            
    megkopott karfa        
    tenyerembe        
    csókol        
            
    vén bolond        
    mint ragyás jós        
    tapintja        
    sorsom        
    kusza vonalát        
    bogozza        
    lefejti róla        
    tán        
    évek korhadt kérgeit        
            
    feszengve reccsen        
    felzokog        
            
    nyeklett élet        
    ring        
    hintaszék álmán        
    kandalló száján        
    csók        
    melegszik        
    vedlett medveb?rön        
    csend henyél        
    megvakult tükrön        
    nyöszörg? árny        
    vonaglik        
    vélt fények morzsáin        
    a dereng? múlt        
    mint pókhálón fennakadt        
    áldozat        
            
    verg?dik

Legutóbb szerkesztette - Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...