Steffer Erzsébet : Álmodom

ÁÃ???lmodom…
Bokáig járok a puha felh?ben.

 

Álmodom…

 

Bokáig járok a puha felh?ben. Mezítelen talpamat csiklandozza egy játékos pamacs. Befurakszik a lábujjaim közé, ha tehetné, a körmöm alá is bebújna.

Nem érzek szilárd talajt. Vajon mi tart fenn? Mi az a láthatatlan er?, mely nem engedi a földre zuhanni ötvenöt kilós testemet? Vagy idefenn nem érvényesül a gravitáció?

Nagy lendületet vettem és fejest ugrottam a semmibe. Noha nem szoktam ilyen bátor lenni, most nem zavart, hogy sejtelmem sincs, mi van alattam.

 

            Mosolyogva nézte a lányt. Mintha egy medence víztükrébe ugrana, csak itt felh?foszlányokkal van töltve víz helyett. Mégis fenn maradt és er?teljes karcsapásokkal haladt el?re. Hófehér tündérruhája úszott a fellegekben.

– El kellene felejtened honnan jöttél! – szólt rá vidáman. – A lány megriadt a váratlan hangra és függ?leges helyzetbe billent.

– Felejtsem el, hogy honnan jöttem? Inkább szeretném megtudni, hova érkeztem! – vágott vissza.

– Ez a fellegek birodalma – közölte az ismeretlen. – Némelyek Álomországnak is nevezik. Amin állsz, egy bárányfelh?.

– Bárányfelh?? De hát ez hatalmas!

– A bárányfelh? csak a földr?l nézve kicsi. Onnan lentr?l minden aprónak látszik, ami idefenn van.

– Miért nem esek le?

– Azért, mert idefenn nincs súlyod. Azért tudtál úszni is… vagy majdnem… De mi itt nem így közlekedünk. Nincs szükségünk lépésekre, úszásra. Ezeket csak kedvtelésb?l, vagy sportból csináljuk.

– Akkor hogy jutsz el egy másik helyre?

– Gondolati síkon. Elég, ha tudod, hova akarsz menni, rágondolsz és már ott is vagy.

– Azt akarod mondani, hogy bejárhatom a világot, pillanatok alatt Kínából Mexikóba juthatok? Vagy Peruból az Arktiszra?

– Akár. Igen – bólogatott a másik.

– Te ki vagy?

– A nevem Aurisz. Én fogadom az álmodókat.

Alattuk villámgyorsan változott a táj. Két bárány között látták a földfelszínt. A kínai nagy fal egy pillanat alatt semmivé foszlott, helyette az égre törtek Chichen Itza tompa tetej? piramisai. Majd egy hirtelen váltással a Nazca fennsík rejtélyes vonalait bámulhatták. Innen fentr?l tökéletesen ki lehetett venni az alakzatokat. A lány épp csak felfedezte a majom figuráját, máris óriási úszó jéghegyek közeledtek feléjük. Szinte rögtön ezután vidám-színes halraj bukkant el? a korallszirt mögül. Vérszomjas cápa tátotta ki a száját…

– Inkább egy m?köd? vulkán! – ijedt meg a lány. Máris érezte a forróságot, tompa dübörgés közepette láva fröccsent a magasba, repül? szikladarabok kíséretében… Szerencsére nem értek fel az égig.

– Fékezd az ábrándjaidat! Látod, ezért kell fogadnom benneteket, hogy megtanuljatok uralkodni a gondolataitokon.

– Bármi, amire gondolok valóra válik?

– Úgy van! – helyeselt Aurisz.

– Elveszítettem az anyukámat… Tudtad? – szólt szomorúan a lány.

 

Egész kicsi volt még, talán három-négy éves. Anya a t?zhely mellett állt, és valami finomat f?zött éppen. A lány meghúzgálta a szoknyája alját, hogy rá is figyeljen. Anya letette a f?z?kanalat, lehajolt és felvette ?t. A karjában tartotta, míg ? ügyetlen mozdulatokkal megkeverte a fazékban fortyogó levest. Majd merített egy kanálnyit, és gondosan megfújta, miel?tt a lánya elé tartotta, kóstolni. Még most is érzi a nyelvén azt a régi-régi ízt…

 

Váltott a kép. Épp végeztek a fürdéssel, anya ágyba dugta ?t, betakargatta, és leült mellé. Felvette az éjjeliszekrénykér?l kedvenc mesekönyvét, és olvasni kezdett… A mese végét már együtt mondták, hisz kívülr?l fújta az egészet. Mégis… annyival, de annyival jobb volt, amikor anya mesélte, mintha maga olvasta volna!

 

– Most is hallom a hangját – sírt a lány. – Pedig milyen rég volt!

– Álmodban bármikor újra beszélgethetsz vele – vigasztalta Aurisz. – Érezheted az érintéseit, simogatását. A valós életedbe nem hozhatod vissza, de itt a fellegek birodalmában mindig megleled. Csak rajtad áll, mikor találkoztok.

– Emlékszem, tavaly nyáron…

 

A lány szerelmes lett. A lelke legmélyéb?l, határtalanul és viszonzatlanul. Anya észrevette, hogy lánya megváltozott. Nem faggatta, nem er?ltette, hogy mondja el, mi baj. Egyetlen megjegyzést tett: „Kislányom, ha bármiben segíteni tudok…"

Segíteni ugyan nem tudott, de remek hallgatóság volt panaszos lelkének. Anyának öntötte ki szíve minden fájdalmát, neki súgta meg, hogy „jobb is, hogy nem vett észre, most engem hagyott volna el úgy, ahogy azt az eddig irigyelt másikat!"

A lány nézte önmagát, ahogy anyja vállára borulva zokog. Akkor úgy érezte, ennél nagyobb fájdalom nem érheti. Tévedett!

 

– Most gondolj valami szépre! – szólította fel a lányt Aurisz.

?ránézett és elmosolyodott. Nem szólt. Nem volt rá szükség. Körülöttük hatalmas hópelyhek kavarogtak. Bár szell? sem mozdult, a kristályosodott víz vidám táncot lejtett fel-le… Fel-le… A lány elkapott néhányat, a tenyerébe zárta, és csodálattal nyugtázta, hogy nem olvad el a kezében. Szeme, mint beépített mikroszkóp, felnagyította a pihék mintázatát. Kicsit eljátszott velük, talál-e két egyformát? Majd ráfújt, és a lehelete nyomán a hópelyhek es?cseppekké változtak. Ám ez csak pillanatokig tartott, a földi beidegz?dés, hogy nem szeret megázni, elterelte a gondolatát…

Aurisz némán intett, hogy forduljon meg. Így már ? is látta… Szeme el?tt szivárvány ragyogott, az ív legfels? része. Érdekes tapasztalás volt, felülr?l nézni a szivárványt, melynek két lába a földre támaszkodott. Mint egy híd a föld és az ég között.

– Nagyon jól csinálod! – dicsérte meg Aurisz a lányt. – Már nem csaponganak a gondolataid. Csak szépen, lassan, ha eszedbe jut valami, gondold végig, és csak aztán a következ?…

A szivárványhídon sétáltak, hamisítatlan földi lépésekkel. Odajutni csak egy gondolat volt, de végigmenni rajta több annál. Azt muszáj volt igaziból! Térdig járni a színekben, megfürödni tengerében… Magába szívni a szivárvány erejét. Boldog volt. Maradéktalanul.

– Ez miért nem m?ködik odalenn a földön?

– Azért, mert túl sokat akartok egyszerre. Nem tudjátok eldönteni, mi a legfontosabb. Ha csak egy célotok lenne, és arra gondolnátok gyakran és er?sen, teljesülne. Utána jöhetne a következ?. De az emberek nem így élnek. Mindent akarnak és rögtön, ezért gyakran semmit nem kapnak.

– Én már tudni fogom – mosolygott a lány. – Követem a tanításodat, Aurisz.

– Igen… Ha felébredve el nem felejted…

Álmodom…

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Steffer Erzsébet 42 Írás
Üdv! Kiskorom óta szeretek olvasni, írásra csak néhány éve adtam a fejem. Azóta keresem az olvasóimat... Saját honlapom Eliza Beth honlapja, http://eliza-beth.hu Főállásban egy naaaaaaaaaaaaaaagy gyárban dolgozom, mert élni is kell valamiből, meg a netet fizetni. Ha még tudni szeretnél valamit, kérdezz, úgy sokkal könnyebb nekem! Kösz.