dr Kocsi Katalin : Requiem

…szerelmemnek, aki már nincs velem…

Szeretlek. Csak szeretlek.
A mennyben és a földön is,
Legyen szent a te neved.
Mint mindennapi kenyerünket –
Úgy add magad nékem,
Most és az égb?l is.
Jöjjön el az én országom,
Ahol szerethetlek Téged.
Hiába szerettél mást és
?is szeretett téged,
Legyen meg az akaratod.
Én szeretlek akkor is
Ha már nem létezel nékem.
Mert szeretni kell lemondva,
Szeretni kell várón,
Összekócolt lelkünk
Izzadt nyomorával.
Jó volna úgy, ahogy szeretném.
Jó volna úgy, ahogy szeretnéd.
Ne essünk id? el?tt a sírba,
Ne álljunk a gödör szélén sírva.
Meg fogunk halni, meg fogunk halni
Ha már nem tudunk adni.
Akarok élni, néked játszani.
Játszani és nem félni.
Játszani Néked a reggelt els? sugarával.
Nem vagy itt. De légy bárhol is már az égben

Én szeretlek téged.
Csak szeretlek akkor is.
Szeretlek vigyázva.
Borzas szerelmünk fésüljük el újra,
Jussunk el innen a mindeneken túlra.

Legutóbbi módosítás: 2008.04.21. @ 20:05 :: dr Kocsi Katalin
Szerző dr Kocsi Katalin 82 Írás
1969-ben születtem. Nő. Ezen társadalmilag és biológiailag determinált meghatározás mögött férfi-aggyal, ember-szívvel élő nő vagyok. Két végén égetem a gyertyát. Szeretek csak úgy "van-ni". Kicsit bolondos, kicsit őrült, kicsit én magam és önmagam.