Szilágyi Hajni - Lumen : Felöltöztetsz Kékbe

Sikoltó szelek kócolták a lelkem,

az álmok könnyei arcomra dermedtek,

a szavak néma hangokban lángoltak,

ujjaim közül hamuként szétszóródtak

zuhantam…

Vakon tapogatózva fényt loptam az útra.

feléd indultam…

Levegő-örvény csendjében éreztem,

hozzád végleg hazaért léptem.

 

Pőre lelkemmel, reszkető testemmel

most gyertyalángod mellé kuporodom,

fényében látom múltad,

és szemedben tükröződő arcom.

megmosdatsz…

felöltöztetsz Kékbe…

Fekhelyed lesz holtomiglan,

holtodiglan menedékem.

 

Fénnyé roppan körülöttünk a csend,

tompa érintésedre is megrezzenek.

mellém térdelsz…

Kezed kezemmel imára kulcsolod,

az álmokat már velem suttogod.

Lecsukódó pillámra

az utolsó könnycsepp burkot von.

súgod…

Ha magadra vigyázol, lelkem is óvod.

 

Bíborbarlangjából lép ki a hajnal,

harmatcsíkokra tapad rá szárnya,

csendes létnek álma lettél.

mellém bújsz…

lehunyod szemed

Hisz’ fekhelyem lett holtodiglan,

holtomiglan menedéked.

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"