Tíznaponta megidézem a
tavalyi párosrémeket.
Utólag tudom:a fogadalom
falra hányt önnagyító lencse,
és a trombita túl halk, hogy
az új év a szerencsét jelentse,
bár a pezsg?süveg is jól csókolt.
Tíznaponta városrímeket keresek
Bécsben vagy Budapesten,hátha
hazacsempészhetek némi életet,
mert asztalomnál az unalom
ócska írógépén csépeli,
hogy milyen,ha a határ?r
?rültté pecsételi,
és a verspacás köntös
rólam fantáziál a fogason,
a pirkadat ólomszín ballonját
rojtosra rágják a szélmolyok.
Tíznaponta gondolatban vörös
léttócsává szétfolyok.
Segíts. Zsugorodik a próbafülke,
mégis rámjön a magány,
a semleges szén-monoxid uniformis.
Egyedül megcsonkított unikornis
az élet, de ajándék, a tucatboldogok
azt mondják, nem illik nézni a fogát,
nyílván várnak rám szerelmes
lekt?rcsodák,
érthet?bb lesz, ha tíznaponta
összekötöm a mélypontokat,
és csicsás reménymasnival
reggelekbe csomagolom,
amit bennem az éj bontogat.
