Most fuldoklom könnyeimben,
Holnap újra érted élek!
Hány éjjen át haldoklik,
Gyötrelem közt még a lélek?
Társas magány mi összeköt,
én vagyok magányos társad,
De az én társam csak a magány,
Rád sohasem találtam.
Kiürült életük küszöbén
Bénultan vártuk: visszatér boldogságunk.
De csak halál terem nyomunkon,
bármerre járunk.
Jégbe fagyott régen a szenvedély,
Csak árnyékát ?rzi még a szánalom.
Megszokássá fakult a lét,
Béklyóvá a fájdalom.
Örömtelen üres napok,
Visszhangozzák újra: tied vagyok? –
De egymást többé nem találjuk.
Te sem álmodsz, nem is érzel,
Takarózol más szívével.
Hiába fuldoklom könnyeimben,
Holnap újra kezdem.
Reménytelen harcot vívni mondd:
meddig képes még az ember?
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:45 :: Dobó Erzsébet