Társas magány

 

Most fuldoklom könnyeimben,

Holnap újra érted élek!

Hány éjjen át haldoklik,

Gyötrelem közt még a lélek?

 

Társas magány mi összeköt,

én vagyok magányos társad,

De az én társam csak a magány,

Rád sohasem találtam.

 

Kiürült életük küszöbén

Bénultan vártuk: visszatér boldogságunk.

De csak halál terem nyomunkon,

bármerre járunk.

 

Jégbe fagyott régen a szenvedély,

Csak árnyékát ?rzi még a szánalom.

Megszokássá fakult a lét,

Béklyóvá a fájdalom.

 

Örömtelen üres napok,

Visszhangozzák újra: tied vagyok? –

De egymást többé nem találjuk.

Te sem álmodsz, nem is érzel,

Takarózol más szívével.

 

Hiába fuldoklom könnyeimben,

Holnap újra kezdem.

Reménytelen harcot vívni mondd: 

meddig képes még az ember?

13látogató,1mai

Szerző Dobó Erzsébet 66 írás
még csak szárnyprobálgató vagyok ne csapjatok azért agyon nagyon. Mielőtt bármi rosszat is gondolnátok, diszlexiás vagyok - no nem fogyatékos - bocsánat, ha néha nem egészen helyes az írásom...

9 Komment

Hagyj üzenetet