Vánszorgok haza, nehéz esttel nyakamon,
elgyötört útból törő fagyott Meteora.
Vészt kiált testem: – lelked halálra nyom,
roskadó lábad mint hangtalan zongora.
Látnom kell még az újabb csodákat.
Párló könnycsepp, el nem tűnhetek.
Van pár szavam is, e beteges világnak,
nyirkos föld hangom nem szűri meg.
Zenét akarok, táncos Fatamorganát,
csillagokba képzelt vágyakat,
hunyorogva nézni, szivárvány illatát,
kapupántján hogy rozsdáll a lakat.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: Serfőző Attila
