– Aszem h?s vagyok – motyogta Attila, sörét bámulva.
– Mi?
– H?s.
– Te? H?s? – hadarta Sándor értetlenül. – Osztan mié?
– Hát, mer tegnap segítettem a Marikának.
– Amelyiknek leéget a háza?
– Annak.
– Mit?
– Kimentettem a régi faládáját. Tudod amit úgy szeret.
– A ház az leéget.
– Az le. A láda nem.
– Hagyjad má!
– Azt mondták, hogy aki segít meg életeket ment, az h?s – viaskodott Attila.
– Hol mondták?
– A tv-ben.
– Akkor én is h?s vagyok – szólt egy id? után Sándor.
– Te osztan miért?
– Életet mentettem.
– Te?
– Csütörtökön, mikor innen a kocsmából mentem haza. Át a síneken.
– Mi vót akkor?
– Hát elestem. Bevertem a fejem.
– Oszt?
– Aztán meg felálltam és hazamentem.
– Na és?
– Hát ha, nem térek magamhoz, és ott maradok, elcsap a vonat. Életet mentettem.
– Az nem ugyanaz! – horkant fel Attila.
– Miért?
– Hát mert mást kell megmenteni.
– Azt meg ki mondja?! Élet az élet.
Csaba bácsi csendben hallgatta a beszélgetést, a másik asztalnál. Mosolygott a szócsatán, de aztán elgondolkodott. ?se nagyon tett semmi h?sieset életében. Nincs oka mosolyogni. Legalább is nem emlékszik ilyesmire.
Nagyot sóhajtott. Most nincs is ideje ilyesmire. Haza kell mennie Ica néninek vacsorát adni. Aztán kicserélni a pelenkát alatta és lefektetni, ahogy egy éve minden este. Majd holnap gondolkodik rajta, tett-e valaha valami h?sieset.
