dr Bige Szabolcs- : Szeretlek, Lózsi!

– régi családi mese – *

 

 

A vasárnapi ebéd mindig esemény számba ment. Ilyenkor, aki csak tehette megtisztelte jelenlétével a családi asztalt. Még Józsi is feljött vidékről, ahol gazdálkodott.

Az asztalfőn ült nagyapa, teljes táblabírói mivoltában. Gyermekei, unokái az asztal körül foglaltak helyet.

Csak nagymama nem ült le, mert a konyhát nem hagyta magára, hiába volt ott a szakácsnő.

— Berta, maga nem éhes? — kérdezte nagyapa.

— A háziasszony jól lakik az étel szagával — válaszolta. — Majd leülök én is, ha látom, hogy minden rendben van.

Ezt a kis jelenetet eljátszották minden vasárnap, és nagyon élvezték. Volt benne egy kis bizalmas intimitás.

Az unokák között a legkisebb a négy éves Imike volt. Neki egy magasított gyerekszéket állítottak az asztal mellé.

Most ő volt a felnőttek céltáblája. Felváltva szólongatták nagynénik, nagybácsik. Anyuka szorongva hallgatott.

— Imike, ne hintázz!

— Imike, ne lökdösd az asztalt!

— Imike, ne morzsold a kenyeret!

Egyfolytában az ment, hogy Imike ezt ne csináld, Imike azt ne tedd, Imike így, Imike úgy. És egyre rosszabb lett a helyzet, mert a gyerek a sok szólongatástól még nyugtalanabb, még izgő-mozgóbb lett.

Józsi ott ült az asztal másik oldalán, szemben Imikével. Végül már ő unta meg az állandó rendreutasítást.

— Fiacskám — szólalt meg arrább tolva tányérját —, gyere csak ide Józsihoz. Katica, legyen szíves, vegye ki a gyereket a székből.

A gyerek megszeppenve odasomfordált a hatalmas termetű, szakállas nagybácsihoz.

— Így, ni! És most ülj ide az ölembe — vette fel a csöppséget. — Figyelj ide, itt most azt teszel, amit akarsz. Józsi ölében minden meg van engedve. Itt nem bánt senki, itt nem szólongatnak.

— Értetted! — tette hozzá kissé hangosabban, hogy mindenki halja.

Imike felnézett a szakállas arcra, és megszólalt vékonyka gyermekhangján:

— Kérek leveskét.

Ketten szépen megették a levest. Nem csöpögtették le az abroszt.

Ettek sült húst, és nem kenték szét a szószt.

Piros vizet — málnaszörpöt — is ittak, és nem döntötték fel a poharat.

Mikor vége lett az ebédnek, mindenki megköszönte a háziasszonynak, a férfiak kezet is csókoltak neki, ő pedig illően szabadkozott, hogy nem volt semmi különleges, csak a szokásos vasárnapi ebéd.

Imike alig akar nagybátyja öléből leszállni. Nagy búzavirágkék szemeivel belenézett a Józsi szemébe, majd kicsi kezeivel megsimogatta a szakállas arcot.

— Szeretlek, Lózsi — mondta, s végül lecsusszant a földre, s már iramodott is kifele az udvarra a többi gyerek közzé.

 

 

2007. március 10.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 08:12 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 622 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.